Az élet család nélkül 16. fejezet

Az élet család nélkül
.
16. fejezet.

Sziasztok!
Már inkább nem is mondok semmit. Csak hogy ez a fejezett A Névtelen Szerbiai Lánynak szeretném küldeni! Köszönök mindent. És jó olvasást! :) Puszika:Rosalye

Nessie szemszöge:

A nap már pirkadt, mire ismét összeszedtem magam. Az egész átkozott éjszakát összegömbölyödve töltöttem. A könnyeim egy idő után már nem folytak, de képtelen voltam felkelni és legalább az ágyig elvonszolni magam. Örülten reménykedtem, hogy elfog, a fáradtság vagy legalább elájulok. De nem voltam ilyen szerencsés. Hatalmas súllyal nehezedett rám az életem. Az a rengeteg hiba, amit elkövettem és az a sok ember, akit megbántottam. Egészen idáig meg voltam győződve róla, hogy igazam volt mikor eljöttem. Hogy jogos hogy saját életet szeretnék… Csak most értettem meg, hogy mennyire önző is voltam, vagyok valójában! Tudtam mekkora fájdalmat okozok mindenkinek mégis lelkiismeret-furdalás nélkül otthagytam őket. Egyszer sem gondoltam bele, milyen akadályai lehetnek annak, hogy egyedül éljek az emberek között. Mindig csak a saját szemszögemből gondoltam a dolgokra, és egyszer sem merült fel bennem, hogy talán figyelmet kellene fordítanom arra mekkora fájdalmat, okozhatok a velem együtt élő embereknek. Folyton csak a saját érekeim és érzéseim vezéreltek. Mérhetetlenül ostoba és önző vagyok! Itt van végre az ideje annak, hogy összeszedjem magam és tovább álljak. Azt hiszem az lesz mindenkinek a legjobb! Erik szemszöge: Este miután eljöttem Ness-től írtam mindenkinek egy sms-t, hogy Ness haza jött és hogy jól van. Nem mentem bele a részletekbe mivel nem beszéltük meg, hogy milyen sztorit akar majd előadni. De igazából már nem is érdekel. Azt csinál, amit akar én akkor is mellette leszek. Nagyon rosszul esik, hogy annyira nem ismer, hogy egy ilyen szövegel, akar beetetni, hogy nincs túl az ex-én. Mármint tudom, hogy nincs túl rajta teljesen, de közel sem ez az, az ok, ami miatt elment. Csak azt nem tudom…Oh, a francba!!! Halálra rémiszt a saját telefonom, kurva jó tényleg!
- Igen?
- Erik, itt Z! – jött a mély brit akcentusos hang.
- Szevasz ese! – rágyújtottam. Ha Z felhív, annak olyan okai vannak, amihez egy dogoz cigi egyszeriben is kevés lenne, de próbálkozni szabad.
- Na, mi van? Békülő sex volt? – hát igen lehetne mit fejleszteni a stílusán, de nálam mindig is a kedvelt tulajdonságai közé tartozott a nyílt őszintesége. Nos, mindig kivéve most.
- Nem! Amúgy meg nem tudom…
- Ne szövegelj, nem azért hívtalak, hogy csacsogjunk az időjárásról.
Oh hogy rohadna meg. Igaz hogy Z a legjobb barátom, de azért néha rohadtul örülnék, ha szorult volna belé némi tapintat.
- Nem tudom bazd ki! Az az érzésem hogy bőven titkol előlünk dolgokat és most is hazudott nekem, legalább is részben. Azt hiszem az a terve, hogy elküld maga mellől mindenkit, aztán meg eltűnik.
- Carajo! Ese, jó nagy szarban vagy! És ha jól sejtem, akkor nektek most vége?
- Sí, nagyon úgy néz ki!
- És mit tervezel?
- Nem tudom… me siento una mierda!
- Na, ide figyelj. Ismerjük, egymást már a franc se tudja mióta. Ha nem akarod elveszíteni, akkor, bírd rá, hogy itt maradjon. Vagy így hogy már nem a tiéd inkább azt akarod, hogy elmenjen? Me oyes? – dörmögte bele.
- Sí! Igazad van. Szólj a többieknek, hogy holnap már nyolcra legyen mindenki az egyetemnél, de mást ne mondj!
- Entiendo! – és letette.

Mindannyian kint voltunk a parkolóban pedig még nyolc se volt.
- Szóval mi a terved?
- Nem tudom, meggyőzőm.
- Ennyi?
- Igen Z, ennyi!
- Miért neked talán van jobb ötleted?
- Nincs, de már neked se nagyon lesz!
- Ezt hogy érted?
- Most parkolt le!
- Ha figyelne, talán észrevenné.
- Kösz Rikky, én is szívből szeretlek. –tapostam el a cigimet.
- Mi van? Mit vársz, hogy tüntetést szervezzek a tiszteletére?
- Jah az nem lenne rossz. – röhögött fel Ed.
- Erik, figyel, biztos vagy benne hogy el akar menni? – Szegény Gaby. Ő volt a legjobban kiborulva, nem is csoda tekintve milyen jobba lettek Ness-el.
- Miért talán korán kelőnek ismered?
- Rikky! – csattantunk fel egyszerre.
- Idióták, nézzetek már rá! – szólt vissza.
És hát, igaz volt. Nincs mit szépíteni, Ness szarul nézet ki! A szemei beesetek, a bőre falfehér és szinte alig ált a lábán. Ahogy körül se nézve ballagott az egyetem felé. Hirtelen csend lett, már nem kérdezett senki semmit, csak meredten álltunk és bámultuk a közeledő alakot. Aki egyszerre volt ismerős és ismeretlen. Eddig a szívem mélyén biztos voltam benne, hogy meg tudjuk akadályozni abban, hogy elmenjen. Most kirázott a hideg és elbizonytalanodtam. Ez nem az a lány, akit mi, én ismerek és szeretek. Ez valaki, már akit nem biztos, hogy meg tudok állítani. Ness még mindig nem nézett körbe, nem vette észre dermedt csoportunkat. Tudom, hogy valamit tennem kellene, de nem tudom, hogy mit, pedig már mindjárt itt lesz.
- Ez nem lehet igaz! – kiáltott fel végül Gaby. Majd Ness nyakába ugrott, aki pedig teljes döbbenettel fogadta a kitörést.
- Gaby, kérlek, hagyd abba… megfojtasz… - próbálta lefeszegetni magáról.
- Nem érdekel, megérdemled! – törölgette a szemeit. – Hogy teheted ezt velünk? Vagy magaddal… Istenem annyit aggódtam érted! El sem hiszem, hogy csak úgy elmentél…
- Gaby, én sajnálom! – szipogott egy kicsit Ness is, majd felnézett ránk is. – Én tényleg nagyon sajnálom! – zokogott.
És ekkor jött a nagy baráti ölelés, ahogy az már lenni szokott. Még Rikky is szó nélkül csatlakozott, ami igen nagy csoda.

Nessie szemszöge:

- El sem hiszem milyen önző vagy! – szólalt meg a megvető hang a fejemben. – Az előbb még nem úgy volt, hogy az ő érdekeiket fogod előtérbe helyezni? És ezért elmész innen?
- Nos de! – válaszoltam saját belső hangomnak.
- Ahhoz képest most itt ölelkezel velük a nagy filmes jelenetben! Elég egy picsogó kislány és máris oda az elhatározásod. Hát büszke vagyok rád! Szánalmas! – tűnt el.
Kibontakoztam az ölelésükből, a belső hangnak (akár honnan jött is) igaza van. Nem ezért jöttem ide.
- Srácok, figyeljetek! – megköszörültem a torkom, hátha majd kevésbé tűnik, kétségbeesetnek. – Én azért jöttem ide, hogy kiiratkozzam, és hogy elbúcsúzzam tőletek.
- Tudjuk, vagyis sejtettük. – szólt Erik. Úr isten, még ránézni is fáj. – Mi pedig azért vagyunk itt, hogy megakadályozzuk ezt!
- Akár erőszakkal is! – vigyorgott Ed.
Gondolom szegény oldani próbálta a levegőben lévő feszültséget, de nem igazán sikerült.

Az élet család nélkül 15. fejezet

Az élet család nélkül.

Na jó tudom hogy már kutyát sem érdekli hogy mit írok, most hogy végre észbe kaptam és írtam fejezettet. De azért kérlek ha esetleg mégis érdekelne egy icipici akkor majd írnátok kommentett! Légyszi, köszi. Rosalye.
15. fejezet

„Ostoba gondolat”

Nessie szemszöge:
Sokkal hosszabb volt a haza vezető út, mint amire emlékeztem. Kimerülten rogytam le az ágyamba, ahol aztán rögtön elnyomott az álom. Mire felébredtem már késő délután volt. Egy nap utazás után fél nap alvás nem is rossz arány. Tusolás közben azonban már nyomasztóbb gondolatokkal volt tele a fejem. Hogyan hozom majd be a lemaradást az egyetemen, hiszen mostanra már a pót ZH –nak is vége. De ami ennél is jobban aggasztott az, az hogy hogyan fogom megmagyarázni a pasimnak és a barátaimnak a hirtelen eltűnésemet? Már ha nem nagyképűség Eriket még a pasimnak nevezni, remélem nem az! Ahogy a konyhába indultam kávéért, megláttam a nappaliba a bőröndömet, amit még az kiránduláshoz vittem el. Mikor haza értem elkerülte a figyelmemet, de ezek szerint valaki járt itt. A francba biztos aggódnak értem… Mégis hogy a picsába magyarázom majd ez ki? De nem maradt több időm ezen merengeni, mert valaki ráfeküdt a kapucsengőmre.
 - Igen, ki az? – szóltam bele a telefonba.
 - Ness, te vagy az? – liheget bele Erik.
Istenem add, hogy mostanság futni járjon és ne az idegességtől legyen ilyen hangja!
 - Igen én vagyok, felengedlek.
A választ meg sem várva letettem a telefont és megnyomtam a nyitó gombot. Ott vártam az ajtóban egy szál törölközőben. Mostanában ez lett nekem az új divat, köntös meg törölköző… De kibaszott jó! Ahogy meghallottam a közeledő lépteket kinyitottam az ajtót. Erik épp abban a pillanatban robbant az ajtóba. Ahogy meglátott magához rántott szorosan, és csak tartott a karjaiban, csendben, percekig. Majd sikerült kibontakoznom az ölelésből és végre én is ránézhettem. Bár ne tettem volna. Szavakkal nem lehet leírni azt a mélységes aggodalmat, amit a szemében láttam. Hátrébb léptem, részben mert megrémültem a tekintetétől, részben mert utat szeretem volna engedni neki, hogy bejöhessen. Ahogy bejött a lakásba láttam, ahogy remeg a keze és még mindig kapkodja a levegőt.
 - Erik én gyorsan felkapok valami ruhát! De nem válaszolt, abban is kételkedem egyáltalán hallotta e. Én bemenekültem a hálószobámba és kerestem valami ruhát. Mire elég bátor voltam, hogy ismét kijöjjek friss kávé illatát éreztem. Ez jó jelnek véltem így kicsit bátrabban jöttem ki. Erik épp kávét töltött két csészébe majd megfordult és az egyiket a kezembe adta. Szavak nélkül mentünk ki a teraszra, majd leültünk a megszokott helyünkre. Cigivel kínált, elfogadtam. Így csendben szívtuk el a ciginket, közben a kávénk is elfogyott, bementem hát hogy újra töltsem a csészéket. Ő is feketén itta akárcsak én. Mire vissza értem egy újabb szál cigi várt az asztalon mellette az öngyújtója, amit még tőlem kapott a születésnapjára. Ismét rágyújtottam. Éreztem a csendes késztetés, hogy mondjak valamit, adjak magyarázatott a történtekre. És szívesen meg is tettem volna, ha akár csak halvány sejtésem is lett volna, róla mit mondjak.
 - Kérlek, mondd el, hogy mi történt! A hangjában nyoma sem volt haragnak vagy dühnek, egyszerűen csak megtört volt. És azt hiszem ez volt a legrosszabb, ami csak történhetett. Elképzelhetetlenek tűnt, hogy a képébe hazudjak, de az igazat sem mondhattam hisz az lehetetlen lett volna.
 - Erik, én… Nem tudom, mit mondjak! – elcsuklott a hangom.
 - Nézz a szemembe! – felnézetem, bele azokba az ismerős, gyönyörű kék szemekbe. – Nem fogod elmondani, igaz? – és most harag villant a szemében.
Megráztam a fejem.
 - Van fogalmad róla, hogy mennyit aggódtam, aggódtunk? Hogy mennyit kerestünk? Egyáltalán merre voltál? És miért nem hívtál legalább fel?
Nem tudtam erre mit válaszoljak, így csak hagytam, hogy egy könnycsepp gördüljön le az arcomon.
 - Ness ha miattam mentél el… én. – De nem hagytam, hogy befejezze, az, ha rám haragszik rendben van, fájna… de hogy magát okolja, na, nem azt nem hagyhatom.
 - Nem miattad volt!
 - De mikor kiugrottál az ablakon… az biztos, hogy, hogy miattam volt! – nézett a szemembe. És itt volt az a pillanat, amikor rádöbbentem mennyire ostoba gondolat volt az, hogy én emberekkel éljek együtt. Hogy mennyire naiv voltam, nem csak magam miatt, hanem azok miatt az emberek miatt is… hiszen nekik is fájdalmat okoztam. És végre rádöbbentem mit kell tennem. Hazudnom!
 - Nem, te nem tehetsz semmiről. – meg kellett köszörülnöm a torkom. – Én vagyok a hibás. Azt hittem túl vagyok az előző kapcsolatomon. És úgy gondoltam veled majd újra tudom kezdeni… De tévedtem, nem vagyok rá képes! – hullottak a könnyeim, nem azért mert igaz, amit mondtam, hanem mert fáj, hogy hazudnom kell neki. Hogy nem vallhatom be őszintén hogy az ő érdekében rohantam el, és hogy aztán egy hülye vámpír elrabolt… Annyira, de annyira rosszul voltam ettől az egésztől. Mégis tudtam, hogy fog majd rá hatni a kis beismerésem. Megértő lesz és kedves, még azt is fel fogja ajánlani, hogy legyünk csak barátok. És ezt nem a képességem által tudtam ilyen biztosra, hanem mert ez is az egyik olyan tulajdonsága volt, ami miatt beleszerettem.
 - Ness, ezért nem kellet volna majd egy hónapra elmenned. Elég lett volna, ha csak elmondod úgy, mint most. Én megértettelek és elfogadom. Hát ennyire nem ismersz?
Ismét rágyújtottunk. Szélcsend volt, a füst miután elhagyta a szánkat még hosszan gomolygott előttünk. Egyetlen szó volt, csupán amit mondhattam.
 - Sajnálom!
 - Én is!
Ennyiben maradtunk, sokáig ültünk még kint. Végig néztük, ahogy lemegy a nap, bár a gondolataink oly messze jártak, hogy szinte semmit nem láttunk az amúgy gyönyörű jelenségből.
 - Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek. –állt fel.
 - Kikísérlek.
Már az ajtónál jártunk mikor ismét megszólalt.
 - A többieknek nem mondtam el semmit abból, ami ott történt. – nem néz a szemembe, és ez fáj, nagyon. –Csak azért mondom, hogy ha nem akarsz mindent elmesélni a többieknek, akkor nyugodtan mond csak azt, hogy a családodhoz kellett haza menned vagy valami…
 - Oké, köszönöm.
 - Szia! – kinyitotta az ajtót és kiment.
Én pedig összeomlottam és sírtam, pont, mint egy gyerek, pont, mint egy másik hasonló esetnél…

Az élet család nélkül 14.fejezet

Az élet család nélkül.

14. fejezet.

No, estés chingando!

Nessie szemszöge:
Épp a tengerparton süttetem maga, mint mostanság oly sokszor. Nagyon pihentető és egyben iszonyat kellemes érzés… semmire nincs gondom, Konstantin mindent elintéz helyettem. Nem is tudom mikor voltam utoljára ennyire kiegyensúlyzott. Nagyon jó érzés.
 - Hogy vagy kedvesem? – Lépet mellém Konstantin.
 - Nagyszerűen, de kérlek, ülj le mellém, vagy kitöröm a nyakam. - Olyan nagyon magas vagy! – mosolyogtam rá.
 - Ahogy óhajtod! – helyezkedett el mellettem.
Olyan sok mindent nem értek vele kapcsolatban. Sokszor tőr rám a kényszer hogy elárasszam a kérdéseim tömkelegével, de aztán mindig elfelejtem mit is szeretnék.
 - Olyan furcsa hogy csillogsz. – hajtottam a felem a combjára, ezzel könnyítve meg, hogy fel tudjak nézni rá. Ő pedig elkezdet játszani egy haj tincsemmel.
 - Miért nehogy azt mond, hogy nem láttál még vámpírt napon?
 - De csak ritkán, általában nem mennek napra az emberek miatt. Nekem meg amúgy is, tök fura, mert én alig csillogok, az emberek nem is veszik észre… és tudod, van az a mondás, hogy mindenki magából indul ki!
 - Az emberek! Alja nép… hisz nézd, mit tesznek a környezetükkel, förtelem. Én nem megyek túl gyakran a közelükbe így én nem érzem magam feszélyezve fényes nappal úgy, mint a fajtám nagy többsége!
 - Kérlek, beszélj még! Annyira szépen beszélsz, olyan jó hallgatni a hangod! – feljebb emeltem a fejem, hogy meg tudjam csókolni. Hisz olyan szexi volt így ragyogva a napsugaraktól, kellemes kis mosollyal a száján…
 - Hogy is lehetne neked ellent mondani… ugyan akkor három hete vagy már itt velem, talán most mással is tölthetnénk az időt, mint beszélgetés! – nézet rám nagyon komolyan azokkal a bíborvörös szemeivel.
 - Mire gondolsz? – kérdeztem kacéran, hisz természetesen értetem a célzást.
 - Valami ilyesmire… Az ölébe húzott és olyan intenzitással csókolt, mint még soha. Úgy éreztem mintha folyékonnyá válnék szakértő kezei közt. Levette rólam a bikini felsőm, miközben az ajkaimról áttért a nyakamra majd kínzó lassúsággal folytatta útját egyre lejjebb, míg végül el nem ért a melleimig. Eleinte a két mellem közti völgyet fedezte fel majd áttért a mellbimbóimra olyan felfokozott állapotba hozva, hogy azt hittem menten elvesztem az eszem. Kezeivel viszont már a lábaim közt kutatott. Eleinte csak cirógatott majd letépte rólam a bikini alsóm is, és már nem kegyelmezet. A hosszú ujjai már bennem jártak ki be, már nem bírtam én sem magammal és meglovagoltam az ujjait. Nem is kellet sok és már a gyönyörben úszva sikítottam a nevét… Ahogy a gyönyör hullámai elapadtak és kezdet tisztulni a fejem. Az első kép, amit az agyam képes volt feldolgozni az, az hogy Konstantin rövidnadrágja milyen közel van hozzám, és hogy alatta mekkora erekció dudorodik. Felugrottam bár alig tudtam megállni a lábamon. Azzal azonban tisztában voltam, hogy valami nagyon nincs rendben velem. És bár azt még nem tudtam mi, biztos voltam benne hogy köze van az ősi vámpírhoz így az a legjobb, ha minél távolabb vagyok tőle.
 - Mi a baj kedvesem? – nézett rám negédesen.
 - Nem vagyok a kibaszott kedvesed! Mégis mi a faszt műveltél te velem, mond?
 - Én semmit.
 - Hazudsz! – kiáltottam. – Az utolsó tiszta emlékem, ahogy kiérünk a barlangból. És épp haza karok indulni.  - De végül inkább itt maradtál velem. – bólintott.
 - Igen, mert te csináltál velem valamit! Azonnal mond el hogy mit!
 - Nem csináltam semmit! – komorult el a tekintete.
Hát jó, ha szép szóval nem megy, akkor majd erővel. Na, nem vagyok annyira bolond, hogy rátámadjak. Tisztábba vagyok vele, hogy úgy semmi esélyem se lenne. De van nekem egy, képességem, aminek most hasznát tudom venni. Koncentráltam és beleolvastam az elméjébe…
 - A jó kurva anyádat! Te rohadt szemét utolsó, szarházi strici! – őrjöngtem.
 - Beléd meg mi ütött? - és igen most tisztán érezem, ahogy próbál bejutni a mentális pajzsomon.
 - Ne is próbálkozz te panocha! No, estés chingando!
 - Te meg miről beszélsz?
 - Ne kamuzzál nekem, az előbb bele olvastam az elmédbe tudok mindent. És meg ne próbálj még egyszer bele mászni az elmémbe! Felkaptam magamra a pólóm és a sortom, ami ott hevert a homokba, majd elkezdtem hátrálni. Mikor rájött, hogy mit tervezek utánam szólt!
 - Ne menj el! Oye!
 - Oluídalo! Cállate el hocico! Adiós, cabrón! – fordítottam neki hátat.
 - Por favor, oye! Estoy enamorado!
 - Estás loco?
 - Non, mi amor…
 - Állj, mond inkább angolul… - mordultam rá, tartva a távolságot. Kész voltam bármelyik pillanatban olajra lépni!
 - Rendben, csak te kezdtél spanyolul beszélni.
 - Igen mert szeretek spanyolul káromkodni, de most nincs kedvem állandóan szótárazni…
 - Értem! Én mióta megláttalak, csak rád tudok gondolni. Éve óta gyötör ez az érzés és most, hogy hirtelen itt volt ez az alkalom… hibáztam elismerem. Soha nem lett volna szabad használnom rajtad a képességemet.
 - Hogy működik pontosan ez a képesség?
 - Nos, képes vagy megváltoztatni az egyéneket. Hasonlóan, mint Jasper Cullen de én nem csak az érzelmeket, hanem a gondolatokat, és bizonyos szinten a tetteket is képes vagyok befolyásolni.
 - Hát mit ne mondjak pazar egy képesség! – nos, tényleg az, bakker ehhez képes nekem nincs is semmim!bazd ki szín tiszta mázli hogy sikerült vissza nyernem a józan eszem… hisz ki tudja, lehet örök életemre a kis bábja lettem volna, és bármit megtehetett volna velem… jézus tisztára, mint egy szex rabszolga és egy buta liba keveréke! – És hogy gondoltad így hagysz pár évszázadig még meg nem unsz? És mi az, hogy mióta megláttál? Nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna veled, pedig mit ne mondjak nem vagy egy sablon figura…
 - Még kicsi voltál azért nem emlékezhetsz, amikor a Voulturie le akarta mészárolni a családod, akkor én is ott voltam.
 - De gondolom nem, a mi oldalunkon indultál harcba?
 - Elismerem, hogy nem.
 - Költői kérdés volt! De a másik kérdésemre nem adtál még válasz? Mégis mit terveztél tenni velem? – már elégé megnyugodtam, ő pedig a jelek szerint tényleg bánja, amit tett.
 - Nos, nem tudom, annyira örültem mikor megtaláltalak, és amikor kijelenteted, hogy elmész én nem gondolkodtam csak cselekedtem… aztán pedig féltem feloldani, mert tudtam, hogy mennyire meg fogsz majd gyűlölni! - nos, a fickó vagy kurva jól tud hazudni vagy igazat mond. Minden esetre el kéne döntenem, hogy mi legye vele!
 - Na, jó, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Én, nem szeretlek, és te sem szerethetsz, mivel nem is ismersz.
 - De…
 - Jó tudsz rólam mindent, de nem tőlem, hanem mert kinyomoztad. Hidd el a kettő közt ég és föld a különbség.
 - De akkor sem akarlak elveszíteni.
 - Figyi, nekem most mennem kell. Így is oltári nagy szarban vagyok neked köszönhetően. De gondolom, úgyis megvan neked az e-mail címem, nem?
 - De meg van.
 - Na, akkor én most elmegyek, de tartjuk a kapcsolatot, aztán ki tudja a végén még magamtól is beleegyezek egy randiba, vagy kiábrándulsz belőlem. Oké?
 - Gondolom nincs már lehetőségem.
 - Nincs!
 - Akkor elfogadom. –sóhajtót egy hatalmasat.
 - Remek, figyi lehet még egy kérdésem?
 - Persze. – csillant fel a szeme. A kis gané.
 - Khm… szóval mivel te olyan „sokat” tudsz rólam, gondolom egy úttal a félvérűekről is sokat tudsz. Igaz?
 - Hát igen. Miért?
 - Előfordulhat olyan, hogy egy félvérűnél felfokozott érzelmek miatt eluralkodjon a vér szomj? – hú, kimondtam, de jó pacsi nekem.
 - Hmm, szerintem nem lehetetlen, de mondjuk, ha feltételezzük, hogy te vagy az a félvérű akkor már nem valószínű hisz soha nem ittál emberi vért és kezdetek óta állatok vérét iszod, eddig úgy tudom minden probléma nélkül.
 - Igen ez eddig igaz.
 - Így viszont a válaszom inkább a nem.
 - Hát rendben köszike. Most viszont már tényleg megyek. – És ezzel végre tényleg elindultam, több héttel a tervezet után. Válasz nélkül arra miért akartam Eriket megenni, ja és ami a legszebb majdnem lefeküdtem egy ős öreg Voulturies vámpírral, aki félig a rabszolgájává tett! Nos, ez is egy dög unalmas hónap volt.

Spanyol kifejezések:
Panocha – Gyáva szar
No, estés chingando! – Ne baszogass!
Oye! – Hallgass meg!
Oluídalo! - Felesd el!
Cállate el hocico! – Fogd be a pofád!
Adiós, cabrón! – Viszlát, szemétláda!
Por favor - Kérlek
Estoy enamorado! – Szerelmes vagyok?
Estás loco? – Megörültél?

Az élet család nélkül. 13.fejezet.

Sziasztok, Ez egy szülinapi ajándék tőlem, nektek! Remélem tetszeni fog... :) Puszika:Rosalye

Az élet család nélkül

13. fejezet.

Egy ismeretlen…

Nessie szemszöge:
Csak futottam és futottam, fogalmam sem volt merre járok, vagy, hogy mióta menekülök… Miután elmenekültem, szinte azonnal rátaláltam egy csapat legelő állatra és kioltottam a torkomban égi lángokat. De ez mégsem volt elég, pánikba estem, féltem, a gondolataim rendezetlenül kavarogtak. Nem tudtam elválasztani a valóságot a képzelettől. Rettegek, hogy tettem valamit Erikkel vagy a többiekkel, vagy bármelyik másik emberrel… A könnyeim megállíthatatlanul folytak, haza akarok menni… Haza… anyához és apához. Haza Carlisle –hoz és Esme –hez… Haza… Összerogytam, a lábaim nem bírták tovább a futást, ami tudom, hogy jelent valamit, de nem tudok gondolkodni… elnyel a sötétség!

Erik szemszöge:
Három nap, ennyi telt el mióta eltűnt, ő. Se a kocsiját se semmilyen cuccát nem vitte el. A telefonja is ott volt ahol hagyta, és tudom, hogy nem szabadott volna, de másnap belenéztem, hátha találok valakit, akit felhívatnék, hogy ott van e? Vagy csak nem tudom… minden esetre nem jártam sikerrel, a bandában lévők számán kívül csak pár titkosított számot találtam, amivel nem tudtam mit kezdeni. Másnap eljöttünk a nyaralótól, egyrészt abban a reményben, hogy valahogy haza ment és majd ott találom a lakásán, másrészt pedig mert kezdődött a suli és muszáj voltunk vissza menni. Ahogy megérkeztünk egyből a lakására mentem, de üres volt. Aggódóm hogy vajon mi történhetett vele… vajon hol van?

Nessie szemszöge:
Fáj a fejem! Mi a retkes picsát csináltam, hogy fáj a fejem? És mégis hol a francba vagyok? És miért van ilyen kurva hideg?
- Oh, úgy tűnik, végre magadhoz térsz! – vízhangzott egy erősen rekedtes férfihang, na, nem a cigitől vagy ilyesmitől volt rekedtes nem sokkal, inkább mert cseszik használni. Ez a hang valaki olyané, aki nem sokat szokott beszélni, ebből pedig egyesesen következik, hogy tuttira nem ismerem.
- Ja, vagyok. De megmondanád ki a faszom vagy te? És mivel feltételezem te hoztál ide, arról is kinyöghetnél pár infót, hogy miért fáj a fejem, és hogy hol a gecibe vagyok?! – a hideg érzetemre felesleges lett volna rákérdeznem, mert közben rájöttem, hogy vasszeg az, az oka hogy még mindig csak az köntös van rajtam, amit siettemben felkaptam mikor elrohantam Eriktől. Jaj, Erik… vajon mit gondol most rólam?
- Mindig is érdekesnek találtam, ahogy kifejezed magad. A szavak, amiket használsz… - Lépet előrébb az ismeretlen csávóka. Igyekeztem a gyér fény ellenére is kellőképp megfigyelni a környezetem. Valamiféle barlangba voltunk, éreztem a víz szagát, tehát valahol az is van, nem kizárt, hogy esetleg az vájta ki a barlangot, hogy én milyen egy lángelme vagyok. Az a kevéske kis fény a jobb oldalamról jött bár épp csak annyi hogy ki tudjam venni a közeledő alak körvonalát, kicsit olyan is volt az egész, mint egy jól megtervezet előadás, vagy koppintott egy horror filmből. Akárhogy is engem nem nagyon ijesztett halálra… Az alak magas volt, nagyon magas, simán verte Emmett-et. Pedig ő se kis darab. A bőven két méter feletti magassághoz dukált a hatalmas váll, és persze egyértelműen vámpír volt. De nem mostani kiadás az tutti. Egyre közelebb ért én pedig ráébredtem, hogy nem vagyok megkötözve és az égvilágon nincs semmi bajom, szóval akár fel is kelhetnék a rohadt padlóról. Mire felálltam már pont a fényben állt. Mondom én, hogy jól meg van ez tervezve. Sajnos hiába állt a fényben nem csillogott így biztos, hogy nem napfény. Pedig eddig abban reménykedtem, hogy akkor arra van a kijárat így azonban nem lehetek biztos benne. A picsába! Viszont így végre megtekinthettem az ismeretlen arcát. A szemei a legmélyebb vörösek, amelyeket csak valaha láttam. Az állkapcsa merev, az orra egyenes, a szájában ott bujkált az érzékiség, de a katonás erő, amivel összeszorította elrontotta az összhatást. De a haja hosszú volt, és az éjnél is feketébb teljesen szögegyesen. Az illata pedig az erős fűszerek és a hideg sós óceán keveréke.
- Na, ne beszél itt hülyeségeket. Nem ismersz. Honnan is tudnál hát rólam bármit!
- Hidd el, hogy ismerlek! – most hogy már jobban figyeltem a beszédén is érezhető volt, hogy a mai angol nem az anya nyelve, sőt ő az angol olyan nyelvjárásait is merheti, amikről én még csak nem is tudok. Ez az, ami mindig megigéz az öreg vámpírokban, az a rengeteg tudás és élmény, aminek ők részesei… és ez a vámpír talán a legidősebb, akivel valaha eddig összehozott a sors. Úgy döntöttem kivételesen nem leszek akkora ökör, mint szoktam és egy kicsit visszább veszek magamból. Már amennyire ez nálam lehetséges.
- Hát akkor esetleg elmondanád a neved. Tudod az úgy elég gáz, ha te mindent tudsz rólam meg, ismersz én meg csak azt sem hogy, hogy hívnak. – a kedvességbe se haltak még bele, igaz?
- Bocsáss meg. – kapott kicsit észbe. – De régen nem volt már vendégem hogy úgy mondjam. A nevem Konstantin. – hajolt meg előttem nagy gálánsan.
- Örvendek! Az én nevem…
- Renesmee Cullen vagy Isabella Masen, bár leginkább csak Nessie újabban Ness. Köszönöm a bókot, de a te nevednél szebb és különlegesebb nincs a világon. Igazándiból tutti belepirultam volna ebbe, de nem most. Most max csak a dühtől lehettem volna vörös. Nagyon utálom, ha helyettem beszélnek. Köszönöm nekem is van szám a legtöbb ember szerint túl nagy is, majd én dumálok, ha akarok…
- Hát kösz! Klassz hogy ezt így megbeszéltük. Egy élmény volt veled. De most adiós! – indultam a fény felé, remélve hogy arra van a kijárat! De ahogy azt sejtem nem hagyta csak úgy, hogy elmenjek.
- Még is hová akarsz menni? – Állt elém.
- Szerinted? Ki innen! – vágtam hozzá.
- Miért?
- Komolyan ilyen hülye vagy? Naná hogy el akarok menni, amikor ilyen egy tuskó vagy meg nem ismerlek, plusz vannak dolgok, amiket el kell intéznem. Szóval menj arrébb és engedj ki!
- Bocsáss meg, ha megbántottalak. Nem állt szándékomban.
- Leszarom, hogy mi állt szándékodban. Inkább menj arrébb.
- De hisz azt sem tudod hol vagy! – nézet rám, kb úgy mintha egy agyalágyult hülye lennék. Vagy mint egy rovar, amit épp tanulmányoz… melyik is rosszabb?
- Jó akkor mond, meg hol vagyok!
- A barlangomban.
- Azta ezt én is kitaláltam, de amúgy hol? – sóhajtottam. Fáradt vagyok én még ehhez.
- Portugáliában, az atlanti óceán partján!
- Basszus! – Hát akkor ezért rogytam össze, és vagyok fáradt. Kicsit sokat mentem. Mert bár félig vámpír vagyok, azért az erőm bőven nem olyan nagy, mint egy rendes vámpírnak. Bár Carlisle szerint, majd ahogy egyre idősebb leszek ez is változni fog. – Na, mindegy. Megmondanád, hogy mennyi ideje vagyok itt?
- Úgy egy napja. Mikor megtaláltalak teljesen ki voltál merülve. És nem voltál eszméletednél. Így ide hoztalak. Azonnal tudtam, hogy ki vagy! – mosolyodott kicsit el, ami amúgy nem is állt neki rosszul, az viszont nagyon is rossz volt, hogy ennyi ideig ki voltam ütve.
- Kurva élet! Hát köszönöm, hogy biztonságos helyre hoztál!
- Ugyan tudtam, hogy mit tenne a családod, ha valami bajod esne!
- Ja, persze! – hagytam ezt inkább rá. A családom! Na, ja, csak előbb engem is kifiléznének aztán meg ezt a csávót is!
- Akkor most hova akarsz menni?
- El! Vissza oda ahonnan jöttem. Sok dolgom van még. Szóval sajnálom, még egyszer örültem, és köszi. De megtennéd, hogy kivezetsz a barlangból?
- Hát rendben. Gyere! – indult meg. Jó egy mérföldet mentünk már mire megéreztem az éjszaka illatát és meghallottam az óceán moraját. Mikor kiértünk elképesztő látvány fogadott. Persze telihold volt csak az én kedvemért, így tökéletesen láttam a környezetem. Egy kellemes szél fuvallat azonban ráébresztett, hogy még mindig a fekete selyem köntösöm van rajtam, se több, ami elég kényelmetlen érzés. Hisz ha azt vesszük, majdnem meztelen vagyok…

Az élet család nélkül 12.fejezet.

Az élet család nélkül.

 12. fejezet.

 Ezt nem hiszem el…
Sziasztok! Nos biztos vagyok benne hogy nem fog majd tetszeni a vége...:) De azért tudjátok hogy szeretlek titeket! <3 Puszika: Rosalye.

 Erik szemszöge:

 Már az első „randink” óta szeretem volna megcsókolni. De nem sokkal utána, már tudtam, hogy felesleges lenne próbálkoznom, hisz semmi esélyem. S hogy akkor most mégis miért csókoltam meg mégis? Nos, nem tudom, hetek óta alig bírom kontrolálni magam, így most feldobtam mindent egy lapra. Lesz, ami lesz alapon… Ha el is utasít, remélhetőleg barátok még maradhatunk. Ha pedig esetleg… valami csoda folytán én is tetszenék neki, akkor minden álmatlan éjszaka megérte… basszus azért remélem az utóbbi… Talán vehetem esélyként hogy Ness visszacsókolt. Egyik kezemet a tarkójára csúsztatom, a másikkal a hátát cirógatom, majd lassan leengedtem a plédre. Mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem szakítottuk meg a csókunkat. Ez azért már tényleg bíztató nem? Úgy helyezkedtem, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, illetve hogy még véletlenül se nehézkedjem rá, hisz olyan kis törékeny alkata van. Bár a csókja tüzes, vad és édes… Pár perc múlva pihegve néztünk egymás szemébe. Szinte belevesztem gyönyörű örvénylő szemeibe. - Erik azt hiszem beszélnünk, kéne! – el sem hiszem, de csak most vettem észre, elpirult. - Valóban át kellene gondolnunk a kapcsolatunk jellegét. - Nos, megcsókoltál… - Te pedig visszacsókoltál. - Am igaz! - Na, jó Ness, ne játszadozzunk, nekem te ennél fontosabb vagy. Beszéljünk normálisan, őszintén. Tudom, hogy te is többre értékeled az egyenes beszédet, mint a körítést. Meg amúgy is nem nőttünk már ki ebből? - De igazad van! – mosolyodott el. A feszült légkör enyhült. - Szóval neked mit jelent pontosan ez a csók? – felültünk. Asszem fekve valahogy fura lenne ezt megbeszélni. - Nem tudom pontosan. – sóhajtottam. – De abban biztos vagyok, hogy szívesen lennék több mint a barátod. De ha te csak úgy tudsz rám tekinteni. Csak barátként érzel irántam, akkor azt is elfogadom. Nem mertem a szemébe nézni. Inkább a csillagokat tanulmányoztam. Ness sokáig hallgatott, már minden reményem szélnek eresztettem s beletörődtem, hogy az, ami az előbb történt semmit sem jelentett. S csak egy egyszeri véletlen baleset volt, bár avval is tisztában voltam, hogy ez a „baleset” csak még több álmatlan éjszakát fog majd okozni nekem. Ekkor hallottam, meg hogy megmozdult, őszintén szólva azt hittem feláll és elmegy… De ennél nagyobbat nem is tévedhetem volna, kezével maga felé fordította az arcom, hogy egyenesen a szemébe nézek, mikor kimondja az ítéletem. - Ha te is benne vagy, szerintem érdemes lenne megpróbálnunk milyen, lenne együtt. – s most ő csókolt meg.
 Ness szemszöge:
 Kézen fogva sétáltunk vissza a többiekhez. Ahhoz képest, hogy görcsben állt a gyomrom, hogy vajon mit fognak szólni… csak ránk vigyorogtak, de tényleg még Z is! Ami csak annyit jelenthet, hogy ők már mindent tudtak előre. Csak én voltam ilyen vak hogy fel sem tűnt, jellemző. Később a Gabi – val közös szobánkban feküdtünk. Eddig senki sem kérdezősködött, de itt már nem bírta tovább drága barátnőm. - Szóval mesélj milyen volt? – ült fel vigyorogva. - Mire vagy kíváncsi? – vigyorogtam én is. - Hát az elejére, a végére, a közepére. Mindenre az utolsó veszőig. – szorongatott már, már veszélyes szenvedéllyel egy párnát. - Nos, eleinte beszélgettünk meg ilyenek, aztán lekapott csak úgy a semmiből. – próbáltam pontosan visszaemlékezni. Annak ellenére, hogy milyen nyugodtnak tűnhetem, valójában csak úgy dúltak bennem az érzelmek. És egy kicsit még sokkos is voltam. Igen, fiúk elmondanám, hogy egy ilyen akció rendesen lesokkolja ám a lányokat. De attól még nyugodtan csináljátok! - És milyen volt? Hogy csókol? De akkor azért összejöttetek? - Miért érdekel ez téged ennyire? – pirultam el. - Hát mert a barátnőm vagy szóval íratlan törvény hogy ilyenkor mindent tudni kell, másrészt meg bár Erik jó pasi meg minden, ne értsd félre nekem olyan, mint egy báty vagy mit tom én, de egyik ismerősünkkel se volt még kapcsolata és azért ennyi idő után már én is rohadt kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lehet pasiként! Hogy olyan e, mint egy félisten, de aztán sajna nem nagyon nyújt semmit, vagy… - hagyta lógva a mondatott. - Biztosíthatlak róla, hogy lazán van olyan kurva jó pasi, mint amilyen eszméletlenül sexi! - Ááááááá! Én úgy tudtam! - sikongatott. - …halkabban még a végén azt hiszik, épp meg akarlak ölni! – nevettem ezen a halál csajos reagáláson. Annyira üdítő volt velük lenni, annyira emberi, annyira normális. Bár ha valaki látja ezt a jelenetet mindenre gondolt volna csak a „normális” szóra nem. Folyamatosan nevettünk. Elég volt egymásra pillantanunk és máris tehetetlenül kuncogtunk tovább. Ekkor azonban kivágódott az ajtónk és két zseblámpás, alsógatyás mindenre felkészült srác rontott be rajta. Na, jó mindenre felkészültek kivéve arra, amit találtak! - Ti meg mégis mi a francot csináltok? – kérdezte Erik, akinek ajkán már a jól megszokott félmosoly játszott. A két reménybeli megmentőnk közül ő volt ugyanis az egyik. A másik szerencsés Z volt. Ő Erikhez képest gyorsan átlátta a helyzetet, vagy legalábbis annyit hogy nincs semmi olyan veszély, amitől ő megmenthetne. A saját hülyeségünkkel egyedül kell boldogulnunk. - Csak beszélgettünk nem történt semmi. Bocs, hogy ilyen hangosak voltunk. - Está bien. Csak aggódtunk, hogy valami bajotok esett! Nagyon mélyen egymás szemébe révedtünk. Szinte érezni véltem, ahogy a szikrák kipattannak kettőnk között. - Öhm, Z. Nem kísérnél el Ed -hez? Beszélni szerettem volna vele csak nem tudtam mit csinálnak a fiúk kettesben, - kacsintott Erikre. – meg amúgy is olyan nagy és sötét ez a ház… - Rángatta ki a szobából szegény srácot, miközben folyamatosan locsogott tovább. De legalább ezzel bizonyította, hogy valóban ott vannak kettőnk közt azok a szikrák! Erikkel egyszerre sóhajtottunk mikor becsukódott az ajtó. - Ez azért elég átlátszó volt! – motyogtam csak úgy magamnak, de persze meghallotta. A néma kussban ez mondjuk nem is akkora teljesítmény. - Hát, ja. – vigyorodott el. Nem úgy festet, mint akit ez különösebben zavar. Mellékesen ez is imádom benne, hogy ő minid olyan amilyen. Nem is próbálja különösebben leplezni az érzelmeit. Ha a szemébe nézek, ki tudom találni mi, játszódik azok mögött a gyönyörű szemek mögött. Ezért is olyan ciki hogy nem vettem észre, tetszem neki. - Andas bien? – Na, igen ez a másik, mióta rájött, hogy én is beszélek spanyolul a legváratlanabb helyzetekben kezd el spanyolul beszélni. Az a legjobb, amikor keveri nekem az angolt meg a spanyolt. Néha teljesen lefáraszt. Főleg mert bár beszélem a nyelvet, annyira nem a kedvencem, plusz mivel csak tanultam nem beszélem a szlenget. S mondanom sem kell, ő használ szlenget is, és élvezi, hogy gondolkodom azon vajon mit mondott. Egyszer sajna még arra is rákényszerültem, hogy végül megkérdezem, mert nem jöttem rá. De akkor és ott megfogadtam, ha a fene fenét eszik is, akkor sem lesz többet ilyen. Szerencsére ez nem egy ilyen mondat volt. Kezét az arcomra tette én pedig hálásan simultam bele, pont, mint egy kiscica. - Köszönöm! – szaladt ki a számon. Egyből el is pirultam. Erik magához ölelt, s én szorosan simultam hozzá. Csak ezután kezdtem kételkedni az ötlet nagyszerűségén. Tekintve hogy rajtam csak egy fekete top volt fekete francia bugyival, rajta pedig egy fekete testhezálló bokszer volt… Ahogy egymás szemébe néztünk felizzót köztünk az eddig lappangó tűz. Faltuk egymást. Messze magunk mögött hagytuk már a finomkodást, más csak a vágyunk maradt s elszabadultak az érzelmek. Hevesek voltunk, vadak s minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, amikor épp nem egymást csókoltuk. Ez csak akkor történt, meg amikor a ruhákkal bajlódtunk. Valahol egy távoli kis hang figyelmeztetni próbált valamire, de túl halk volt én pedig túlságosan is el voltam foglalva hogy jobban odafigyeljek. Meztelenek voltunk, az a kevés ruha, ami eddig elválasztott minket már a padlón hevert. Az ágyamban feküdtem, Erik felettem fél fekvőbe kinyomta magát, bár nem látszott, hogy ez esetleg erőfeszítésbe kerülne számára. A pillantásom lejjebb vándorolt kecses nyakára, széles izmos vállára, le a kulcscsontján, egyre lejjebb kockás hasán le egészen addig ahol már szemtől szembe találhattam magam izgalmának ékes bizonyítékával. Nem bírtam magammal, a látvány teljesen lenyűgözött. Annak ellenére, hogy vámpírok között nőttem fel és hogy egy vérfarkas volt a vőlegényem, teljesen felgerjesztett Erik kívánatos teste. Persze részletekben már láttam ezt, azt, de teljes premier plánban csak most kaptam meg. Átfontam a kezemet a nyakán, a lábamat a csípőjén és egy könnyed mozdulattal átfordítottam magunkat, hogy most én legyek felül. Mert ahhoz, amit most csinálni akarok, erre szükségem van. A járomcsontjától indulva végig csókoltam markáns vonásait, elképesztő izmait le már bőszen meredező farkáig. Eleinte csak nyalogattam majd szopni kezdtem úgy, hogy éreztem a teste görcsbe rándul a kéjtől ezzel jelezve mennyire jó is az, amit csinálok. De engem sem kell félteni, élveztem én is, ahogy egyre jobban duzzad a számban, élveztem azt az édeskés sós ízt, amit minden egyes alkalommal lenyaltam, leszopogattam róla. - Ness… - morogni kezdtem, ezzel jelezve, hogy ne most, ne szakítson félbe. - Ness hagyd abba, kérlek. – kivettem a számból, bár a nyalogatást nem hagytam abba és kézzel is rásegítettem nehogy kiesen a ritmusból. - Miért? –kérdeztem. - Azért querida. Mert, Dios mío, mindjárt elmegyek! De már késő volt, a háta ívbe hajlott, a szemhéja lejjebb ereszkedett. Én közben gyorsan visszavettem a farkát a számba és nyeltem a gyönyört, míg alább nem maradt. Pihegett a mellkasa fel lemozgott. - Bendita! Mi amor el sem hiszem mit tettél! – nevetett. – Ezt még visszakapod! Feljebb másztam, rajta hogy meg tudjam csókolni. A csók újult erővel kellette fel a vágyait, éreztem, ahogy az alhasamnál egyre keményebb lesz, újra. S most ő volt, aki egyik pillanatról a másikra átfordított minket. Ismét én voltam alul, s éreztem, ahogy kutakodó ujjai egyre közelebb kerülnek céljukhoz. A szájával közben már a melleimet kényeztette, szopogatta, nyalogatta, harapdált is, de az agyamba már csak a vágy lángolt, hogy érezem végre a farkát magamban, érezem, ahogy ki bejárkál bennem, mert ha nem elemésztenek a lángok. Mindeközben fürge ujjai már bennem jártak ezzel is csak fokozva a vágyam. Olyan tökéletesen találta meg azt a pontot, ami olyan nagyon jó! Hogy már éreztem is az orgazmus első hullámait. Az egyetlen, amire nem számítottam, hogy az orgazmuson kívül a kínzó szomjúság is elönti a testem. Már láttam, ahogy megfeszülnek az izmaim, hogy lefogjam Eriket, amíg belemélyesztem a fogaimat a nyakába… Halálra rémültem önön vágyimtól, és a lehetőségtől hogy kárt teszek Erikben. Ellöktem magamtól, szegény le is eset az ágyról, felkaptam a köntösöm majd kiugrottam az ablakon. Utoljára még ennyit mondtam: - Lo siento mucho! – majd elrohantam, hátrahagyva szegény értetlen zavarodott Eriket.


 Spanyol szavak, kifejezések jelentése: - Andas bien? – Jól vagy? - Está bien. – Minden rendben, nincs semmi baj. - Querida. – szívem, drágám, édesem. - Dios mío. – Istenem. - Bendita! – Az áldóját. - Mi amor. – szerelmem. - Lo siento mucho. – Nagyon sajnálom!

Az élet család nélkül 11. fejezet

Sziasztok! Sajnálok mindent. Ezt a fejezett Alex66 -nak ajánlanám. köszönöm a támogatást és természetesen egyáltalán nem vagy idegesítő. sajnos magánéleti problémák miatt nem sikerült eddig fejezett felraknom. Őszintén sajnálom és tényleg ne haragudjatok ettől kezdve már tényleg nem állhat semmi az utamba mi megakadályozná hogy írjak. :) Puszika: Rosalye.
Az élet család nélkül. 11. fejezet. Nessei szemszöge: A hetek a hónapok csak úgy repültek, sikeresen elvégeztem az első szemesztert. Ami amúgy tök meglepő, tekintve hogy minden szabad időmet a bandával töltöttem. Olyan jól összekovácsolódtunk, persze nem volt ugyan olyan mindenkivel a viszonyom. Ricky például nem lett az öribarim de attól még barátok lettünk. Ed már nem nyomult csak egy nagyszerű baráttá avanzsálódott. S persze ott volt Erik, aki bár rettenetesen jó barát, de annál azért több is. na, nem mintha történt volna bármi is köztünk… bár gyakran találkoztunk a banda nélkül csak kettesben. Ilyenkor előfordult, hogy tanultunk, de leginkább csak dumáltunk, kibeszéltük, hogy milyen könyveket olvastunk (szerencsére nagyjából hasonló volt az ízlésünk) de volt, hogy épp egy új akció filmet néztünk meg, s eközben szépen rászoktam a cigire. A lakásomban is történtek változások. beszereztem a kedvenc fegyvereimet és a hozzájuk tartozó engedélyeket, illetve lakótársakat fogadtam, két angyalcápa személyében. Olyan békések, szépek és valahogy még is vadak. Erik egyszer azt mondta kicsit hasonlítanak hozzám. Csak én nem a vízben élek és sokkal többet beszélek. Épp most kezdődőik a tavaszi szünet. persze nem fogunk itthon maradni, úgy határoztunk, hogy elmegyünk Z-ék vidéki nyaralójába. Állítólag varázslatos egy hely, lehet hegyet mászni, túrázni és egy csomó adrenalin függőknek való dolgot csinálni és persze az elmaradhatatlan piálás is korlátlanul meg van engedve. Én már rég összepakoltam csak arra vártam, hogy Erik és Ed megérkezzen, és majd együtt induljunk. Épp rágyújtottam mikor megszólalt a csengő, jellemző mindig a legjobbkor. beengedtem a két fiút megittunk egy kévét majd elindultunk. az út több mint hat órás volt. mégis minden percet megérte. Mert valóban hihetetlenül zöld, napfényes és szabad volt a környezetbe érkeztünk. a ház egy emeletes faház volt, amely a birtok közepén állt. kicsit hasonlított Alice erdei házához. Mostanság már nem fáj úgy a mellkasom, ha rájuk gondolok. Anyára és apára is sokat gondolok már, hogy vajon mit csinálhatnak otthon. de végül mindig kiverem a fejemből az ilyen gondolatokat, pont, mint most. Két nap múlva már voltunk sziklát mászni, ejtőernyőzni és vadvízi evezésen is, minden este ájulásig ittunk. A harmadik napot lustálkodással és egy kis regenerációval töltöttük. este kimentünk piknikezni és a csillagokat nézni, szigorúan alkoholmentes nappá nyilvánítva a napot. Ricky-n volt a sor hogy zenét szolgáltasson, amikor Erik megfogta a vállam s intett, hogy beszélni szeretne velem, majd elindult a vállán egy pokróccal a fák felé. követtem egészen addig mi már a fák takarásában voltunk ott leterítette a földre a plédet és leült rá. - Gyere, ülj le te is! – intett maga mellé. - Na mizu? – ültem le. - Csak mostanság nem sok alkalom volt, hogy egy kicsit kettesben lehetünk volna, és gondoltam jól esne neked is a nyugi! – nézet rám, bár volt valami furcsa idegesség a hangjában mintha nem lenne biztos abban, amit mond. - Jó ötlet tényleg rég volt utoljára hogy csak ketten voltunk. - Akkor jó! – de ezek után nem mondott semmit. Olyan feszültnek tűnt, mint aki nem találja a megfelelő szavakat pedig ez Erikre nem volt jellemző. - Tényleg pont mielőtt eljöttünk volna találtam egy tök jó könyv sorozatott - fogtam bele a fecsegésbe. jó tudom ez nagyon csajos szokás, hogy ha beáll az, kuss, akkor nekem dumálnom kell, de ez van. – szerintem neked is tetszene, van benne egy csomó természetfeletti lény, meg rosszfiúk, jófiúk és – de nem tudtam folytatni, mert Erik befogta a szám, na, nem a kezével annál sokkal édesebb módot talált, megcsókolt. De ez a csók már nem olyan volt, mint az előbbi beszélgetésünk, ebben már nem volt semmi bizonytalanság. Ez már egy igazi szenvedélyes, érzéki csók volt. megfűszerezve azzal, hogy Erik iszonyú jól csókol…

Az élet család nélkül. 10.fejezet.

Az élet család nélkül.

Ezt a későn érkezet fejezetett, szeretném Anna -nak ajánlani. Ha még elfogadja, ennyi idő múltán!
Puszika:Rosalye

10. fejezet.

A part gyönyörű volt. Igazán káprázatos, a homok nem az a cucc volt ami ha egyszer belemegy a cipődbe, soha nem jön ki. de nem is volt föld vagy iszap. Minden esetre örültem mint a majom a farkának, hogy térdig érő fekete műbőr csizmába jöttem. Így ha fene fenét eszik sem tud belemenni ez a homoknak nevezett izé. amúgy a csizmán kívül volt még rajtam egy fekete farmer sort és egy fekete passzos top. A hajam leengedtem, nem igazán szeretek vele vacakolni, "Jaj most így kössem föl?" vagy "Jaj most elégé kivasaltam?" típusú mondatokat én nem szeretnék kiejteni a számon. vagy ha esetleg mégis, valaki sürgősen üssön le!
- Szóval merre kell menni? - kérdeztem meg Eriket.
- Hát ott arra, ahol van az a kidőlt fa. utána nem sokkal van a barlang. - mutogatott.
- Oké, akkor egy pill csak felpakolok a cuccokból és már mehetünk is!
- Várj segítek én is!
- Oké, gyere akkor. - nyitottam fel a csomagtartót.
- Te szent Makléra! mennyi mindent hoztál te? - hüledezett.
- Hé, te mondtad hogy hozzak annyit amennyit gondolok. És nem akartam túlzásba esni! - hajtottam le a fejem.
- Csak ennyit? mert nem akartál túlzásba esni? Na ez jó vicc. Ness én úgy értetem, hogy ez rengeteg. - vigyorgott 32 foggal.
- Komolyan? Nálunk ennél több kell egy bulihoz!
- Hát akkor ne hariz de elég iszákos családod van!
- Kösz! - mosolyogtam én is.
- Na gyere menjünk, had kapjunk derék sérvet. - fogta meg az egyik doboz piát.
Én is nyúltam és már jól fel is pakoltam mikor eszembe jutott, hogy nekem elvileg egy gyenge és törékeny kis csajt kéne játszanom. Így gyorsan visszatettem pár dobozt és próbáltam úgy megtenni ezt kis rövid utat, mintha nagyon nehéz lenne ennyi minden t cipelni. Közben meg alig bírtam ki nevetés nélkül olyan könnyűek voltak a dobozok. De akárhányszor ránéztem Erik erőlködést leplező arcára mindig eltudtam fojtani a nevetést. Hiszen hogy nézne már ki, ha ő majd megszakad én meg vigyorogva cipelek háromszor annyi dolgot.
De hál' Istennek, még mielőtt esetleg valami őrült nagy baromságot csináltam volna, meghallottam hogy jönnek a többiek.
- Sziasztok! - üdvözült mindenkit Gab.
- Várj had segítsek! - ez persze Ed volt. adtam neki pár dobozt, ahogy az egy jó kislányhoz illik!
- Csak hogy végre itt vagytok. Már azt hittük hogy jobb dolgotok akadt. - gúnyolódott Ricky.
- Tényleg? Lehet jobban járnál ha inkább nem magadból indulnál ki, mindig! - jött az én cenzúrázott kis megszólalásom. de sajna számításaimmal ellentétben, nem szólt vissza. Csak felhúzta az orrát, megfordult és vissza ment oda ahonnan jött! Ami sajna nem a pokol csak a barlang volt!
Ezután Gab is utána ment, hogy remélhetőleg enyhüljön a kis jégkirálynő. Z, Ed, Erik és én pedig visszamentünk a kocsimhoz a többi dobozért.
Így már hogy négyen voltunk, már könnyebben és sokkal gyorsabban elvittük a barlangba a csomagtartóm tartalmát.
Erik nem nagyzolt mikor azt mondta király egy hely. távol volt mindentől, kivéve a tengertől. A víz gyönyörű azúrkék, a homok fehér a nap ragyog. A barlang kellemesen hűvös volt, a víz közelsége miatt pedig párás. a helyen látszott hogy ez egy "törzshely". a fal itt ott ki volt kopva, a homokban tűzrakó hely, párnák, pokrócok és gitárok. Tess, Gaby, Emma és Ricky a párnákon ültek, úgy tűnt talán van remény és a kis jégkirálynő nem rontja el végleg a buli fillinget. Bár ki tudja - valószínűleg még ő maga sem!
- Azt mondják itt nekem, hogy legyek veled kedvesebb! De mond csak miért kéne annak lennem? - vetette oda flegmán a már említet személy.
Én teljesen figyelmen kívül hagytam és a gitárokat nézegetem.
- Ki tud játszani? - kérdeztem, láthatólag tovább bosszantva Ricky-t.
- Mindanyian tudunk játszani, de a legjobban Ricky tud. Miért talán te is tudsz játszani? - nézet kutakodón Z.
Eddig míg szinte alig szólt hozzám, meg is illetődtem rendesen a nagy figyelemtől.
- Hát igen, így is mondhatjuk.
- Oh, klassz gyere adunk egy gitárt játssz rajta! - ültetek le egy pokrócra majd a kezembe adták a hangszert.
- Énekelni is fogsz? - kérdezte Gab, közben mindenki leült valahová.
- Hát persze a kis hercegnő, mindenben tökéletes. - fintorgott ellenlábasom.
Igazándiból nem akartam énekelni. valahogy mindig zavart a közönség. hiába írtam egy dalt azt mindig csak magamnak játszottam el. Az megnyugtatott, soha nem azért játszottam hogy kérkedjek a tudásommal. egyszerűen csak szeretem pengetni a hurokat és közben kiénekelni magamból az érzéseimet.
De Rickyből már nagyon elegem van, elfogadom hogy nem kedvel, ez van! De elegem van a szemétkedéseiből! Nagyon!
- Igen kis jégkirálynő. Bár nem vagyok tökéletes, énekelni tudok. És tekintve hogy az égvilágon semmit sem tudsz róla, leszel szíves abba hagyni a szemétkedést!
- Tényleg és mégis miből gondolod hogy megmondhatod nekem, mit csinálhatok és mit nem? - állt fel. Én is felálltam. Ha már lúd legyen kövér!
- Eszemben sincs megmondani. Egyszerűen csak elegem van ebből. Az nem érdekel ha nem bírod a képem, ez van nem lehetek mindenki szíve csücske. De igazán észrevehetnéd hogy a többiek hangulatát is elrontod! HA azt akarod elmegyek. De ne rontsuk el a többiek napját is!
Láttam hogy meglepődött, körülnézet majd újra rám emelte fekete szemeit.
- Rendben, igazad van. De nem kell elmenned. - ült le. - Na hajrá énekelj, aztán majd kiderül melyikünk játszik jobban! - és ekkor olyan dolog történt amire soha nem számítottam. Rám mosolygott!
Szünetet tartó agytekervényekkel ültem le. majd a kezembe vettem a gitárt és eljátszottam az egyik kedvenc számomat amit magam írtam, az Örökét. nagy sikere volt, és innentől jól ment a buli. Megtanítottak egy számot, és közösen játszottuk, énekeltük el. Fürödtünk a tengerben, sokat nevettünk és olyan jól éreztem magam, min talán még soha.
Végül ott is éjszakáztunk. S bár Erik sokallta az ellátmányt, mire reggel felkeltünk már semmi sem maradt.

Az élet család nélkül 9. fejezet.

Sziasztok! Itt is mint a másik blogon annak ajánlanám a fejezetett aki a legszebb megjegyzést írja nekem. Ezt a fejezetett most ^^GreenGirl^^ -nek ajánlom! Jó olvasást. Puszika:Rosalye
UI: Jah és ha kérhetnélek titeket szavazatok a most kitett kérdést illetőleg. Mivel megjegyzésben nem kaptam választ!:)



Az élet család nélkül

9. fejezet.

Erik és a…

Miután elhajtottam az étterem parkolójából azon gondolkodtam, hogy haza menjek, vagy inkább látogassam meg a plázát és vásároljak? Azt hiszem, tudjátok melyiket választottam. Este fél hat van. Remélem, hogy még nyitva vannak az üzletek. Valamiért most nagyon rám tőrt a vásárolhatnék. És hát a vagyonom is meg van hozzá szerencsére. Mondjuk, ha nem hozok el otthonról semmit, akkor is könnyen meg tudnék élni hála a képességemnek. Oh, tényleg említetem, már hogy mi a képességem? Nos, egy igen kellemes kombinációja Anya és Apa képességének. Ugyanis képes vagyok egy ember vagy egy vámpír fejébe belenézni. Egyszerre csak egynek és csak akkor, ha akarom, akkor viszont mindent látok a gondolatait, az emlékeit stb. ez így tök király, mert nem kell úgy szenvednem, mint Apának, viszont nem is kell megérintenem, senkit, mint Aronak. De csak ritkán használom. Nem igazán szeretek mások fejében turkálni. Akár milyen faragatlan bunkónak is tűnök a magánélet szentségét még én is tartom valamire. Általában. Illetve van még egy oka annak, hogy nem szoktam használni a képességemet. Akár mikor, ha pár percnél tovább használom, mindig rám tör a vérszomj, na, nem olyan durván csak annyira hogy, aznap mindenképpen el kell mennem, vadászni, lehetőleg pár órán vagy percen belül, függ attól is, hogy milyen hosszan használtam. De van néha olyan, hogyha valakinek nagyon erősek, intenzívek a gondolatai akkor önállóan életre kell a képességem és akkor is belelátok a gondolataiba. Ilyenkor azonban nem tör rám a vérszomj szóval ezzel így hál isten nincs probléma. Viszont Carlisle -nek jó kis feladvány volt egy ideig. De végül, mint minden mást is ezt is megoldotta. Mondtam is neki egyszer, ha esetleg megunja a dokiságot vagy esetleg „mellékállás” kell, nyugodtan menjen el nyomozónak! De erre csak jót nevetett és olvasta tovább azt az orvos lexikont, amit a kezében tartott éppen. Fogadni mernék, hogy legalább háromszor elolvasta már és simán elmondaná fejből is, de ő csak olvasta tovább újra és újra. Mikor egyszer megkérdeztem miért csinálja ezt miért nem elég csak egyszer elolvasnia azt válaszolta, hogy azzal hogy újra és újra elolvassa, sokkal több apróságot vesz észre, mint amúgy. Szerintem csak kamu. Hisz könyörgöm, vámpír memóriája van, minden apróságot észrevesz a szövegben első olvasás után is. Na, mindegy vannak dolgok, amiket soha nem fogok megérteni. De végül is nem ez az élet rendje? Nem? …
Bementem a plázába kellemes parfüm illat csapta meg az orrom, gondolom, azért mert a földszinten rengeteg drogéria van. Valószínűleg onnan származik. A terem közepén egy szökőkút áll igazán impozáns. Az európai üzletek kicsit más stílust képviselnek, mint az amerikai üzletek. Nem tudom pontosan meghatározni miben is különböznek, de mások. Felmentem az első emeletre itt nagyon sok ruházati szaküzlet volt. Szépen sorban végig jártam mindet. Igazán kellemes időtöltés volt, de sietnem kell mivel fél óra és a legtöbb üzlet be fog zárni…
Nyolc üzletel később… Hát ez igazán király volt. Most tényleg nagyon jól esett a vásárlás kb annyira, mint egy hónap után egy puma. De mivel az üzletek zártak én is odább álltam. Bepakoltam a szatyrokat a kocsiba majd elindultam arra amerre elvileg a házam volt.
Úgy durván negyven perc tekergőzés után rátaláltam a lakásomra. Két menetben bírtam csak felcipelni újonnan szerzet ruháimat.
Miután végül felcipeltem mindent gondosan elpakoltam őket. Eközben pedig volt alkalmam megcsodálni miket is vettem pontosan. Fél nyolc múlt mikor végeztem. Csinálta egy kis mirelit vacsorát közben pedig megittam két doboz Cola-t. Ekkor jutott eszembe, hogy nem vettem cigit magamnak. Így felkaptam a tárcámat és már mentem is hogy keresek egy éjjel nappali boltot. Meglepő módon egy utcányira rá is találtam egyre… Mikor haza értem eldöntöttem, hogy itt az ideje komolyan venni az egyetemet és átnézni az aznapi kevéske jegyzetemet… Hát mit ne mondja az gondoltam, hogy nem jegyzeteltem ma sokat, de azt azért álmomba se gondoltam volna, hogy ez a kevés egyenlő a semmivel. Éppen az önostorozás kelős közepén jártam, amikor megszólalt a telefonom. Hogy egész pontos legyek elkezdett rezegni a nadrágzsebemben én meg ijedtembe majdnem felugrottam a plafonra. Na, nem baj szépen elővarázsoltam a telefont a zsebemből majd beleszóltam.
- Igen, tessék?
- Szia, Nessie itt Erik! – szólalt meg.
- Oh, szia, Erik. Mizu? Miért hívsz?
- Hát több ok is van. Egy meg akartam tudni, hogy egyáltalán létező telefonszámot adtál e meg? A másik hogy megkérdezem, mit csinálsz. – kekeckedet velem Mr. Bizalom.
- Hát igen előszeretettel szoktam megadni külföldi telefonszámokat csak, hogy jól érezem magam.
- Hé, nyugi nem azért mondtam, csak tudod, milyen vagyok!
- Nem sajnálom, egyáltalán nem tudom, hogy milyen vagy!
- Nessie ne legyél már ilyen goromba! Szóval mit csinálsz?
- Őszintén szólva arra gondoltam átnézem a jegyzeteimet, de ez sajna nem fog össze jönni! – sóhajtottam.
- Miért?
- Hát, mint kiderül egész nap egyetlen betűt sem írtam le. – vallottam be.
- Az… szép. A végén még lekörözöl engem is a nem tanulás versenyben. Pedig én meg abban a hitben éltem, hogy te tök komolyan veszed az egyetemet erre meg kiderül ez… hát komolyan ma is érdemes volt fölkelni. – nevetett bele a telefonba. Szinte magam előtt látom az arcát amint épp önelégülten mosolyog.
- Hé, én komolyan is veszem… csak nem mindig! – jött a frappáns válasz. Bocsika néha még nekem is lehet gyenge pillanatom. Nem?
- Esetleg ha akarod, én segíthetek? – hallottam meg a hangját. Komolyan, bár tudom, hogy lehetetlen én mégis láttam a lelki szemeim előtt azt az önelégült vigyorát.
- Aham persze. Én meg másodállásban a húsvéti nyuszi vagyok nem?
- Tényleg? Akkor már értem miért van olyan szép kocsid! Hisz a tojás ipar nagyon jövedelmező nem? – ez most komolyan szívatja az agyamat? Vagy csak én sokalltam be?
- Nem vagy ám valami rém humoros. – kezdet gőzfelhő kijönni a fülemből.
- Pedig engem eddig szinte minden évben megválasztottak a suli „legviccesebb” srácának! – szontyolodott el a hangja. Oké azt hiszem, benne most emberemre találtam abban hogyan kell a másikat szívatni. Eddig jó mókának tűnt mindig szekálni másokat, de most hogy velem csinálják nem nevettek inkább csak eldurran az agyam. Viszont ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, irtó cuki hogy ilyen aranyos hangon is tud beszélni! Ááá… hogy is volt az, az ajánlat?
- Hát, nos, mit szólnál, ha akkor átjönnél a jegyzeteiddel, és esetleg akkor valahogy majd ki tudnálak engesztelni, amiért ilyen csúnyán félre értettelek! – búgtam bele a telefonba. Mi van? Ha akarok én is tudok ám igazán csajos lenni. Hisz végül is félig Rosalie lánya is vagyok! A telefonban elég erőteljes köhögés volt halható.
- Khmm szóval, ha kérhetném, lehetőleg ne mondj ilyen félre értelmezhető mondatokat nekem, mert könnyen elszalad a fantáziám! - e jót mosolyogtam.
- Rendben akkor majd igyekszem. Viszont akkor átjössz segíteni?
- Aham, persze repülök.
- Okés! Szia.
- Szia!
Ezzel letette a telefont. Már én is eltettem a sajátom, amikor eszembe jutott, hogy egyáltalán honnan tudja, hogy hova jöjjön? Hát végül is mindegy, ha eltéved, majd felhív! Addig viszont elszívok egy szál cigit.
Kb húszon öt perccel később csengett a kapu telefon.
- Igen tessék?
- Szia Nessie, Erik vagyok! Beengedsz?
- Jah persze. – letettem a kagylót majd megnyomtam a gombot. Épp hogy csak meg tudtam nézni magam a tükörben, mert már kopogtattak is. Kinyitottam az ajtót. És láss csodát Erik Blake állt a küszöb előtt. Az ÉN küszöbön előtt.
- Szia!
- Szia Ness.
- Ness? – mióta vagyok én Ness? Világ életemben Nessie voltam. Már, csak mert már ez is a nevem beceneve és a beceneveket nem szokták tovább becézni! Vagy rosszul tudom?
- Igen Ness! Tudod a Nessie rövidítése. De nem mehetnék esetleg be?
- De persze gyere csak be. – tártam ki az ajtót. Ő készségesen be is jött. Majd egyenesen besétált a nappalimba és lazán levetette magát a fehér bőrkanapémmal mit sem törődve. Mérgesen csaptam be az ajtót, de ő felém sem pillantott a szobát kémlelte. Ami két dolgot jelenthet; Egy annyira lefoglalta a szoba kémlelése, hogy nem hallotta az ajtót, Kettő rájött, hogy nálam a düh alapfelszereltség és nem igazán kell rajta meglepődni, ha felmegy a pumpa kivéve, persze ha a dühöm célpontja ő.
- Miért nevezel Ness -nek?
- Miért zavar? Vigyorgott. Komolyan van olyan dolog az életben, amit komolyan vesz?
- Igen, azt hiszem igen zavar! – vágtam rá csípőből.
- Miért?
- Mert engem Nessie-nek hívnak. És nem Ness nek.
- Aham és szereted ezt a nevet?
- Persze. Miért ne szeretném?
- Mert észrevettem, hogy akárhányszor valaki így szólít, mindig megrándul az arcod nem nagyon, de éppen annyira hogy nekem feltűnjön. – komolyodott el az arca. – Kérdezhetek valamit? – nézet rám most már extra komolyan, amitől nagyot kellett nyelnem. – Ki adta neked ezt a bece nevet?
Sokk! Kész vége besokkoltam. Erik eddig mindig bohókás vicces volt. Most, meg mint egy öreg kínai bölcs. Egy nap alatt észrevette, hogy valaki olyan adta nekem a nevet, akit-fájdalmat okozott nekem. Legalább is én így érzem. Soha nem gondoltam volna, hogy rájön. És még is…
- Am… egy ismerősöm! – dadogtam nagy értelmesen. Hisz basszus mégis csak egy napja ismerem még, nem fogom most hirtelen kiteregetni neki a magánéleti balfékségemet.
- Aham, és milyen viszonyban is voltál te ezzel az ismerőssel? – még mindig komoly volt az arca. És ahogy a szemébe nézte láttam, hogy nem fogja ejteni ezt a témát, amíg csak meg nem tud mindent. Sóhajtottam.
- A vőlegényem volt! Most örülsz?
- A vőlegényed? – kicsit magasabb volt a hangja, mint azt eddig megszoktam. Nahát, csak nem meglepődött Mr. Mindent tudok! Vannak még csodák az életben.
- Igen a vőlegényem! Amúgy ha már úgy is ilyen kényelmesen elterültél a kanapémon esetleg kérsz egy colá-t vagy valamit?
- Jah aszem egy cola jól jönne! – átmentem a konyhába kivettem két dobozt a hűtőből majd visszamentem a nappaliba. Odaadtam neki az övét majd vele szemben leültem egy fotelba. Ha már egyszer lelkizni van kedve a drágámnak legalább közben ne keljen állnom is.
- Hány éves is vagy? – félre nyeltem.
- Miért is?
- Hát, ha már túl vagy egy vőlegényen, akkor nagyon érdekelne, hogy hány éves is vagy! – hú, most mit is mondjak.
- Idén töltöttem a húszat.
- És mikor is kérte meg a kezed?
- Amikor tizenhét voltam. – válaszoltam.
- Anyám borogass!
- Most meg mi van! – csattantam fel egyből.
- Még kérded? Ki az, aki tizenhét évesen férjhez akar menni? Ha? Te szent tarkalepke! Én meg még azt hittem rólad, hogy egy vagány bulizós csaj vagy. Erre kiderül, hogy inkább hajazol egy apácára! – ingatta a fejét.
- Kösz! Igazán kedves vagy!
- Már nem azért bocs, de még is. Áh. És ha nem baj hogy megkérdezem miért is lett ennek a kapcsolatnak vége? – és én Miss. Idióta. Szépen elsoroltam mindent. Persze a vámpírokat meg az alakváltókat kihagyva.
- Jézus szent… áh, erre nincs is jó szó! Te aztán nem szereted az unalmas életet mi?
- Hát nem! Nem is élet az élet drámák és tragédiák állandó sorozata nélkül.
- Nos hogy összegezzük a dolgokat. Mától új beceneved lesz. Ness. És ne is ellenkezz. Mert akkor is ez lesz.
- Okés.
- Na, most hogy ezen túl vagyunk, mond el, hogy mi is az, amit nem írtál le.
- Nos, hát mondjuk semmit.
- Akkor munkára, mert ez hosszú lesz, mire leadom neked a mai meg a holnapi anyagot.
- Mi miért kéne nekem a holnapi anyag is?
- Nos azért mert mi minden héten vagy második héten, kedden ellógunk a suliból és lemegyünk a partra. Tudod lógni meg lazulni. És mivel már te is a banda tagja vagy ezért neked is kötelező. – oh, szóval a banda tagja vagyok mi? Szuper! És readásul lógni a suliból. Még jobb.
- Okés! De mit vigyek?
- Hogy értve?
- Hát gondoltam kaját vagy piát, vagy valamit! Ne vigyek semmit?
- Hát, ha akarsz, hozz nyugodtan! De akkor nem lógni fogunk, hanem bulizni. Tényleg legyen inkább egy buli a parton.
- És minek a tiszteletére?
- Hát hogy itt vagy! Mi másért.
- Okés. Akkor te majd szólj a többieknek én meg viszem a cuccokat. De mikorra menjünk? És pontosan hova?
- Mondjuk, menjünk le reggel tizenegykor és majd vegyél fel engem és akkor én, majd oda vezetlek. Van a part, mellet egy barlang nagy meg minden és pont a tengerre nyílik. Mindig ott szoktunk lazulni. Nem zavar meg senki és mi sem zavarunk senkit. Tök jó hely. – lelkesedett. Komolyan a szeme csillogott és biztos vagyok benne, hogy ha kutya lett volna ezerrel csóválta volna a farkát is.

Az élet család nélkül 8. fejezet.

Sziasztok! Nos itt az újjabb remélem minenki tetszését elnyeri majd! :D Am ezzen felül szeretném megkérdezni hogy érdekelne e titeket egy olyan bejegyzés amiben Nessie tulakdonsága/személyisége lenne felsorolva? Úgyanis mivel én megváltoztattam Nessie karakterét úgy gondoltam hogy összegyűjtöm hogy most így ebben a töriben milyen is Nessie. És hát Mami azt mondta ez talán titeket is érdekelne! Szóval ezzúton szeretném megkérdezni valóban érdekelne e titeket? Válaszotokat kérlek kommikban tudatni velem. Köszönöm és Jó olvasást! Puszika:Rosalye.

Az élet család nélkül.

8. fejezet.

Mr. Macska

Miután az osztálytársaim és a Tanárom kicsodálkozták magukat, ami elég hosszadalmas volt. És hosszabb is lett volna, ha és, és Démon egy, egy ingerült mozdulattal nem sietetjük a dolgokat. De végre elkezdődött a lovaglás óra. Mondanom sem kell isteni volt. Démonnal a lovaglás átment valami teljesen más ( nem kell, hülyének nézi de) sokkal istenibb cselekvésbe. Én nagyon élveztem! És úgy vettem észre négylábú barátom is így állt a dolgokhoz. Minden esetre Miss. Rosemarie– nak hála (aki úgy mellékesen még mindig nem volt képes feldolgozni, hogy meglovagoltam Démont) nem kellett bemennem utolsó órára, tesire. Így kicsit tovább maradtam az istállóban. De nem sokkal mert, úgy döntöttem, ha már kicsit több időm marad arra, hogy azt csináljak, amit akarok, hát felfedezem egy kicsit a várost és lehet, hogy egybe kötöm egy kis vásárlással is. Tudom, tudom azt mondtam nem szeretek vásárolni, de azért mégsem vagyok annyira ellene a dolognak, mint mondjuk Anyu! Szeretek vásárolni csak nem mindig és nem mániákusan. Ez nagyon fontos nem vagyok MÁNIÁKUS vásárló, mint Rose!!!
Szóval elindultam a parkoló felé, viszont amikor oda értem nem várt meglepetés fogadott. A parkoló teljesen kihalt volt kivéve egy személyt.
- Am szia, Erik! – köszöntem oda az autója mellett bíbelődő alaknak.
- Szia… szia Nessie! – fordult hátra.
- Hát te hogy, hogy itt vagy?
- Ezt én is kérdezhetném? Csak nem engem keresel? – mosolyodott el azzal a pasis mosollyal, amivel azt üzeni „Tudom, hogy tudod, hogy tudom”! Általában az ilyen idegesít, de neki elnéztem, mert piszkosul jól állt neki.
- Nem, le kell, hogy lombozzalak. Nem miattad jöttem ide, sőt el is felejtkeztem rólad egészen addig, amíg most meg nem láttalak! – mondtam unottan úgy mintha éppen a bevásárló listát sorolnám fel.
Oké, oké elismerem ez mélyre ment, de akkor is egy ilyen alkalmat képtelen vagyok kihagyni! Égesetek meg máglyán miatta, ha úgy tetszik, de ez van! Ezt kell szeretni vagy utálni!
- Hé, Aú ez ezért fájt! Olyan kegyetlen vagy! Teljesen leépíted azt a kicsi kis önbizalmamat, ami van!
- Hú! Még hogy kicsi önbizalmad, kérlek, ezzel ámítod magad? Szegénykém! Hát akkor enyém a megtisztelő feladat, hogy közöljem veled. Neked nem önbizalmad van, hanem egód! Readásul akkora hogy az iskola falai repedeznek tőle! Fogadok azért vagy még itt, mert nem bírod bepréselni a kocsidba! Filóztam is rajta hogy tudtál ide jönni vele! – mosolyogtam ördögien.
- Na, most lebuktál! Mégis csak gondoltál rám!
- Hogy te meg kora egy egoista barom vagy!
- Köszike a bókot sokan mondták már!
- Jah sajnálom is azokat a szegény lányokat!
- Hidd, el nem kell őket sajnálni! Sőt sokan irigyek is rájuk!
- Ja! Főleg az öngyilkos hajlamúak irigykednek! Amiért ők nem kaptak el tőled semmit!
- OK! Feladom te nyertél! Ilyen beszólásokkal inkább nem versenyzek!
- Azt jól teszed! – tettem csípőre a kezem. Persze csak a hatás kedvéért! – Nos ha én nyertem, akkor mond el, hogy mit keresel itt!
- Épp el akartam menni, mert nincs több órám!
- De miért most? Már rég elkezdődött a következő óra! – közben közelebb sétáltam hozzá! Persze termetesen, csak azért mert az én kocsim is arra van… ha elfordulunk úgy 180 fokot. Szóval tényleg tök arra felé van… nem Erik miatt sétálok arra! Áh dehogy!
- Igen, de mivel késtem tesiről, le kellet dolgoznom a késést!
- Oh! Sajnálom, bár te kerested magadnak a bajt.
- Ja, tudom! Na és te? Miért vagy már itt? Neked nincs tesid?
- Nincs! Kaptam felmentést erről az óráról! – nekidőltem a kocsijának! Szép kocsija volt egy, ha jól gondolom Hummer, szép fekete fényezéssel. Igazán „elegáns” egy terepjáróhoz lépest. De látszott rajta hogy oda figyelnek rá. – Majd később elmesélem.
- Okés! Mit szólnál kávé és kaja mellett? – kérdezte. Én meg nem értetem semmit? Talán lehet, hogy jobban kéne figyelnem arra, hogy mit mond, mint arra hogy milyen szép szeme van? Talán de még nem biztos!
- Hogy mi?
- Mit szólnál, ha kávé és kaja mellett folytatnánk ezt a beszélgetést? – mosolygott úgy hogy tisztán ki tudtam olvasni belőle tudja, hogy miért nem figyeltem az előbb. De én szépen játszottam az ártatlan szőke libát.. A baj csak az, hogy én nem vagyok, szőke nem vagyok liba és sajnos nem sajnos egyáltalán nem vagyok ártatlan!
- Jah.
- Vagy más programod van? – kicsit megbántottnak tűnt.
- Nem, nincs más programom. – mosolyogtam. Oké tudom úgy volt, hogy körül nézek a városban, de végül is azt máskor is meg tudom csinálni viszoonnntt Erik-kel randizni már nem biztos!! – Szóval menjünk!
- Okéé! – vigyorgott. – De akkor ez egy randi ügye? – nagyon, nagyon ügyelt rá hogy a randit csupa nagybetűvel mondja.
- Miért te szeretnéd, hogy randi legyen? – incselkedtem.
- IGEN! Naná hogy igen.
- Hát jó! - sóhajtottam fáradtan. – Legyen gyereknap! – legyintetem csak, hogy biztos hiteles legyen az előadás. A belsőmben viszont ujjongtam, nagyon is tetszet az ötlet, hogy randizzak Erik-kel.
Megegyeztünk, hogy ő megy elől és én követem, tekintve hogy még nem ismerem a várost, így hiába is mondaná, meg hol van, az étterem nem tudnám hova kell menni. Körülbelül 20-25 percig tartott az út. Am esetleg említetem már, hogy itt, ha sietsz még a gördeszka is gyorsabb a kocsinál? …
Bementünk az étterembe és kaptunk egy asztalt kint a teraszon. Mondanom sem kell nagyon, hm, impozáns hely! Ha értitek, mire gondolok!
- Mit hozhatok Önöknek? – kérdezte a pincér miközben átnyújtott egy-egy étlapot. A pincér amúgy csak mellékesen egy nagyon magas nagyon fiatal és nagyon helyes pasi volt. hosszú fekete haja lófarokba volt fogva, de még így is a háta közepéig ért emelet pedig zöld szeme szinte ragyogott. Tök olyan volt, mint egy helyes kandúr macska. És hát én mindig is szeretem a fekete bundájú zöld szemű cicákat… Jó persze tudom, Szégyelld magad Nessie egy randin, egy másik pasin legeltetni a szemedet nem szép dolog. De hát én soha nem volt az etikett nagykövete.
- Én kérnék egy dupla expresszó kávét és három dl kólát, lehetőleg hideget! – mondtam. Említetem, már hogy szerintem koffeinből sosem elég?
- A kávéhoz cukrot vagy tejet esetleg?
- Nem kérek semmit! – sziszegtem kicsit ingerülten. Nem csípem, hogy mindig ezzel baztatnak…
- Értem! – írta le kicsit hitetlenkedő arckifejezéssel? – És önnek uram?
- Egy sima kávét két cukorral és egy pohár ásványvizet.
- Értem máris hozom! – ment el.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit, de csak egy kicsit koffeinfüggő vagy? – kérdezte Erik.
- Nem egyáltalán nem gondolom! – vontam vállat. – Amúgy te mit fogsz enni?
- Terveim szerint egy gyrosst. És te?
- Hát lássuk csak… rántott csajt sült krumpli! – néztem fel rá.
Ezek után Mr. Macska kihozta az italokat, majd felvette a rendelést. Meglepő módon alig negyed óra múlva már falatozhatunk is. Miután megettük rendeltem még egy kör italt.
- Szóval akkor neked van egy tetoválásod? – kérdezte. Most épp ez volt a téma.
- Igen. A csípőm bal felén.
- És mit ábrázol?
- A Halált kaszával a kezében a lábainál pedig koponyák vannak, a koponyák körül pedig egy kevés tűz.
- Az komoly! Mondjuk, tőled nem is lehet mást várni.
- Hát igen valahogy nem vagyok a rózsaszín pillangó híve. –erre felnevettet.
- Jézus! El sem tudnálak úgy képzelni. – nevetett tovább majd elő húzott egy doboz cigit a zsebéből.
- Csak nem cigizel?
- De am miért te nem? – vett a szájába egy szállat.
- Egy időben, de aztán lebeszéltek róla. – finoman fogalmazva.
- És most kérsz egy szálat? –Ezen elgondolkodtam egy percre. Miért ne dohányozhatnék megint? Hisz régebben is csak azért hagytam abba, mert a többiek megkérték Jasper-t hogy nyomja el a cigizési vágyamat. Vicces hogy a sok halhatatlan cikiz a cigi káros hatásai miatt! De visszatérve most nincsenek itt a többiek és valószínű, hogy nem is lesznek!
- Ha nem gond? – vettem el egy szálat.
Még beszélgetünk úgy húsz-harminc percet. Amikor a kocsikhoz mentünk még elkérte a számom. Majd beültünk az autónkba és mindketten mentünk a saját fejünk után.

Az élet család nélkül 7. fejezet.

Sziasztok! Tudom hogy mostanában nem igazán jelenkeztem! De remélem ez a hosszú fejezet kárpotól titeket leki traumám okozta áramszünet hatásából! :D Puszika és kommizatok légysssziíííí!

Az élet család nélkül.

7. fejezet.

A lovaglás óra… Jó vs. Rossz!

Hosszú volt mire mindenki bemutatkozott meg beszélt magáról pár percet, de túl élet és ez a lényeg! Végül az mentett meg hogy a lányok elkezdtek húzni a lányöltöző felé, mondván itt az ideje, hogy átöltözzek, hacsak nem akarok farmerba lovagolni. É bár nem voltam annyira ellenére a dolognak még is bementem velük! Szép fekete bőr lovaglónadrágot kaptam, fekete bőr lovaglócsizmával, fehér blúz és fekete bőr me lény. Igazán jól éreztem benne magam! Tetszet ez a szerelés, na! Mindig is oda voltam a bőr cuccokért! Végül bejött a tanár Miss. Rosemarie Stark. Ő egy nagyon kedves húszas évei vége fele járó nő. Szép eper szőke hajjal, ami a derekát verdeste, szép zöld szemekkel, amik olyan ragyogóan zöldek voltak, hogy nem lepődtem volna mg, ha kiderül az Anya egy macskával állt össze! Ugyan olyan ruha volt, rajta mint rajtunk, a különbség csak annyi volt, hogy míg én szabadon hagytam a haljam, ő egy fekete szalaggal összekötötte.
- Szóval Nessie! Lovagoltál már? –kérdezte
- Igen elég sokszor! A nagynéném fontosnak tartotta, hogy mindenképp megtanuljak. Nekem pedig amúgy sem volt ellenemre mivel szeretek lovagolni!
- Hát ez nagyszerű! Akkor gyere és keresünk neked egy lovat! – mosolygott.
- Igen az jó lenne! – próbáltam mosolyogni. De mindig annak a lónak a hangja újra és újra beúszott az elmémbe.
- Szeretnél esetleg mondani valami? Vagy már esetleg meg is találtad álmaid lovát?
- Hát… nem is tudom amikor Ed-el bejöttünk hallottam egy ló hangját és azóta csak rá tudok gondolni, hogy vagyon milyen, lehet! – vallottam be.
- Nos, akkor már csak meg kell találnunk a hang gazdáját! – veregettet vállon. – le tudnád írni, hogy milyen volt hát, ha esetleg úgy könnyebb lenne?
- Igen éles volt talán dühös egy vad ló hangjához volt hasonló és nagyon fujtatott.
- Oh… biztos vagy benne?
- Igen miért? Baj van?
- Hát tudod, azt a lovat úgy hívják Démon! És a neve nem is lehetne ennél találóbb!
- Hogy, hogy?
- Hát tudod, ő két nagyon híres vérvonalból származik az anyja díjnyertes kanca az egyik legnemesebb a földön és az ő neve is találó Afroditének hívják. Az Apja a világ talán legsikeresebb verseny lova még soha senki nem győzte le a neve Villám, megint csak találó. És most már lassan egy éve hogy Démon velünk van, de még soha senki a közelébe sem tud maradni. Már három éves, de még soha senki nem bírta megülni! – remegett meg Rosemarie keze.
- Aszta!
Mire mindenki bemutatkozott meg beszélt magáról pár percet, de túl élet és ez a lényeg! Végül az mentett meg hogy a lányok elkezdtek húzni a lányöltöző felé, mondván itt az ideje, hogy átöltözzek, hacsak nem akarok farmerba lovagolni. É bár nem voltam annyira ellenére a dolognak még is bementem velük! Szép fekete bőr lovaglónadrágot kaptam, fekete bőr lovaglócsizmával, fehér blúz és fekete bőr me lény. Igazán jól éreztem benne magam! Tetszet ez a szerelés, na! Mindig is oda voltam a bőr cuccokért! Végül bejött a tanár Miss. Rosemarie Stark. Ő egy nagyon kedves húszas évei vége fele járó nő. Szép eper szőke hajjal, ami a derekát verdeste, szép zöld szemekkel, amik olyan ragyogóan zöldek voltak, hogy nem lepődtem volna mg, ha kiderül az Anya egy macskával állt össze! Ugyan olyan ruha volt, rajta mint rajtunk, a különbség csak annyi volt, hogy míg én szabadon hagytam a haljam, ő egy fekete szalaggal összekötötte.
- Szóval Nessie! Lovagoltál már? –kérdezte
- Igen elég sokszor! A nagynéném fontosnak tartotta, hogy mindenképp megtanuljak. Nekem pedig amúgy sem volt ellenemre mivel szeretek lovagolni!
- Hát ez nagyszerű! Akkor gyere és keresünk neked egy lovat! – mosolygott.
- Igen az jó lenne! – próbáltam mosolyogni. De mindig annak a lónak a hangja újra és újra beúszott az elmémbe.
- Szeretnél esetleg mondani valami? Vagy már esetleg meg is találtad álmaid lovát?
Hosszú volt
!
Igen
-
- Elvinnél hozzá? Kérlek, vagyis kérem, vigyen, oda ahol Démon boksza van!
- Ezt nem mondhatod komolyan? – nézet rám hitetlenkedve
- De komolyan gondolom!
- Hát jó, ha ezt akarod! Gyere utánam! – indult el. Teljesen bepörögtem végre találkozok Démon-nal. Már a neve is elkábít. De most komolyan hány lovat hívnak, úgy hogy Démon? Na, na, hányat? Hát, naná hogy csak egyet!
- Látom nagyon be vagy zsongva! – mosolygott végre rám. Bár ebben a mosolyban is még fel tudtam fedezni azt a kis részt, ami szerint nem vagyok komplett. De hát ez nem újdonság nálam. Nem is lepődök meg már az ilyen kis apróságokon. Mint hogy a lovagló tanárom szerint dili bogyó vagyok! Hát kit érdekel. Engem nem az tutti. Engem speckó csak Démon érdekel jelen pillanatban.
- Igen! Nagyon szeretném már látni Démont! – ujjongtam!
- Hát persze! – forgatta a szemeit. – Itt is vagyunk! - állt meg egy boksz előtt.
Arra néztem amerre mutatott és majdnem elájultam gyönyörűségemben és ámulatomban. Ez a ló vagy nem is ez a teremtmény valami fenségesnél is szebb vagy gyönyörűbb, vagy nem is tudom mi a jó szó rá, már ha van egyáltalán.
- Ő! Ő valami eszméletlen gyönyörű! – motyogtam.
- Valóban! De csak külsőleg várj, amíg megismered!
De én nem vártam! Démon szőre fekete volt és szinte szikrázott a fényben. Fekete volt a szeme is, de nem a színe volt az, ami megfogott, hanem az a vadság és erő, amit tükrözött. Eszméletlen! Legalább két méter volt a marmagassága! Hosszú fekete sörénye csapzottan simult nyakához. Nem bírtam magammal muszáj volt kinyújtanom a kezem, hogy megérintsem! Nem tudtam ellenállni a késztetésnek és olyan gyorsan cselekedtem, hogy Miss. Rosemarie már csak rám szólni tudott. De azt meg hiába, és a kezem célt ért megérintetem a pofája melletti puha bársonyos szőrt. Imádtam a tapintását. Külsőre is látszott, hogy nagyon finom lehet a tapintása, de teljesen már elképzelni és már ténylegesen megérinteni.
- Na de Nessie! Miss. Mason! Mit csinál, vigyázzon! – találta meg nagy sokára a hangját Miss. Stark.
- Sajnálom Tanárnő, de nem birok magammal! Muszáj megérintenem! – mosolyodtam el, de nem bírtam a tanárra nézni, közben mert akkor el kelet volna szakítanom a pillantásom Démonétól!
- Hihetetlen! – kiáltotta pár perc múlva, mire én már össze visszasimogattam Démon fejét, amit ő készségesen el is tűrt.
- Mi az Tanárnő?
- Hagyja, hogy megérintsd! Eddig senkinek sem hagyta!
- Tényleg pedig most semmit baja!
- Elképesztő! Am nem akarod esetleg megpróbálni megülni? – lelkesedett fel most már ő is.
- Szabad? Mert az nagyszerű lenne!
- Persze máris hozom a cuccokat! – siettet el.
Én pedig végre kettesbe maradtam Démonnal! A világ legszebb lovával! Percekig álltam ott vele szemben és elmerültem a szemeiben. Jézusom! Komolyan mindjárt hívő leszek! Ez pont úgy hangzott mintha egy szerelmes regényből idéznék! Kom mintha szerelmes lennék egy lóba! Még ha az a ló egy gyönyörű… hé, na Nessie gondolkodj már értelmesen! Soha eddig ilyen libásan nem viselkedtél! Nehogy már most kezdj el! Nem! Én nem vagyok liba! Nem szoktam gágogni! És nem most fogom elkezdeni!
Szerencsére saját belső vitámnak Rosemarie sietős lépteinek hangja vettet véget!
- Áh! Már vissza is ért Tanárnő! – fordultam felé! – Am ne segítsek? – most láttam, meg hogy milyen sok mindend cipel egy maga ez a kis nő!
- Nem, nem kell, most már elbírom őket! Bár lehet, hogy a hátamnak nem ez a véleménye, de az már mellékes! – legyintett egy mosoly kíséretében. Őszintén rejtély nekem hogy miért szingli a csaj! Nem túl idős, jó néz ki, az eddigiek alapján okos és van humora is! Kész rejtély. De hát ez van. – De azért remélem, fel tudod szerszámozni a lovat?
- Igen persze fel tudom!
- Hála az égnek, mert meg kéne már néznem a többieket is! Szóval nem tudnék neked most segíteni! Remélem nem baj?
- Nem persze! Megértem!
- Akkor jó! De vigyáz vele! Lehet, hogy csak időleges hogy ilyen nyugodt! Nem akarom, hogy már az első órám után a kórházban köss ki!
- Rendben vigyázni fogok!
- Okés! Nos ha esetleg még is sikerül valahogy megszelídítened és felülnöd rá arra hátul – mutatott el. – van egy nagy istálló ajtó! Ott van a gyülekező! Gyere majd oda!
- Rendben! Viszlát!
- Szerbusz Nessie!
Így hát egyedül maradtam, Démonnal!
- Szia, Démon! Örülök, hogy találkozunk! Nagyon, nagyon szép vagy! De gondolom, ez tudod! – suttogtam a fülébe.
Erre csak beleszusszantott egy nagyot a fülembe. Mire én nevetem. Ezeket után szépen bevittem a felszerelést a bokszba majd felkantároztam és felnyergeltem. Egész idő alatt nem volt semmi baj. Nem ellenkezet nem is ficánkolt. Én pedig nem is lepődtem meg ezen valahogy teljesen természetesnek tűnt, hogy így van. Nem is vártam mást. Körülbelül húsz perc múltán teljesen kész voltam. Adtam egy kockacukrot Démonnak, amit az egyik polcon találtam egy dobozban. Remélem, hogy nem baj hogy kivetem párat! Kivezettem a lovat a folyosóra, ott megfordítottam majd nagy levegőt vettem és beleakasztottam a lábam a kengyelbe átlendítettem a lábam. Beismerem most azért egy kicsit féltem, hogy mi lesz, ha megijed vagy megvadul Démon, de nem történt semmi készségesen felemelte a fejét. És lehet, hogy csak én képzeltem, de mintha a fülét is úgy mozgatta volna, hogy biztos meghallja, ha mondok neki valamit! Érdekes tekintve hogy én vagyok az első, aki megüli. Legalább is a Tanárnő szerint én vagyok az első! Na, mindegy!
- Induljunk! – adtam ki a parancsot.
Nem volt messze az istálló ajtó és nem is igen lehette volna eltéveszteni ahhoz túlságosan is nagy volt. Már elég sokan összegyűltek, gondolom nekik azért még is gyorsabban, meg mint nekem a rutinom se olyan óriási illetve még is csak idegen helyen vagyok. Legalább is egyelőre idegen. Bár én nagyon szeretnék ezen a tényálláson változtatni! Szóval kb úgy tizenöt lovas lehette ott. Illetve a tanárnő.
- Sziasztok! Jó napot Tanárnő! – köszöntem nekik!
- Áh, szia Ness… - mondta volna Ed de már nem tudta befejezni mivel, ahogy oda fordult meglátta, hogy melyik lovon ülök és nem kicsit képet el. Bár tény hogy nem ő volt az egyetlen, akinek lesett az álla!
- Te… te komolyan Démonon ülsz?
- Igen! De szerintem jobban tennétek, ha becsuknátok, a szátokat különben szólni kell majd a Takarító néninek, hogy mossa fel, de sürgősen a padlót! – vigyorogtam.
- Tudod nem vagy ám olyan, hú de vicces! – mondta egy Sophie nevű lány. De mivel mosolygott, sőt rám is kacsintott nem vettem rossznéven.
- Kár! Szerintem az vagyok! És ti vagytok túl befásultak!
- Komolyan beszélsz? Majd meglátjuk, kint a terepen hogyan remekelsz! Öszintén élvezni fogom, majd amikor ledob a hátáról! – szólt közbe egy másik srác. Ő viszont már egyáltalán nem kedvességből mondta! Maró gyűlölet és féltékenység lángolt a szemeiben! Na, vele se leszek örök bari!
-

Nos...

Sziasztok!
Nos, kérdőív eredménye:
Hogy sokkal jobban kedveitek Eriket, mint Ed -et.
Hogy evvel mindenki egyet ért-e azt nem tudom.
Beszéltem pár emberrel msn-en de ők például teljes egészében Ed pártiak.
Ugyan akkor viszont a közvélemény szerint Eriket kedvelitek jobban.
Én még nem döntöttem el hogy kit kedvelek jobban.
Hisz végül is mindkettőjüket én „teremtettem” így hát nem csinálhatom, hogy egyiket jobban szeretem, mint a másikat! :P
Legalább is szerintem.
Szóval még azt sem döntöttem el, hogy most Nessie melyik pasival jöjjön össze.
Bár vannak elképzeléseim!
Na, csak ennyit akartam!
Puszika
UI: Ha nektek is vannak, elképzeléseitek akkor szívesen várnám őket komi formátumában! :D Szóval nem bánnám, ha segítenétek eldönteni ki, legyen a befutó!
Köszike!
Puszika

Az élet család nélkül 6. fejezet.

Sziasztok! Sajnálom hogy csak most rakok új fejezett. De sajna az éretségi miatt nincs sok időm. Remélem nem haragszotok! Puszika!

Az élet család nélkül.

6. fejezet.

Hajjaj! Ez így nem lesz jó!

Miután mindketten sikeresen szétröhögtük a vakbelünket! Összeszedtük a cuccainkat és próbáltuk rendszerezni az agysejtjeinket, kisebb nagyobb sikerrel.
- Khm… milyen órád lesz most? – kérdezte Ed.
- Ö… - most jött a kisebb siker. – izé Töri. – jutott végre az eszembe.
- Oh. – sóhajtott.
- Miért neked?
- Áh, nekem Egyiptológia lesz. De majd beszélünk még! – mosolyodott el kényszeresen. Aham szóval nem csak én éreztem jól magam a társaságában.
- Abban biztos lehetsz! – kacsintottam.
- Király! És ha szabad megtudnom milyen órád lesz, Töri után?
- Egy pillanat és megmondom. – gyorsan előkaptam az órarendem a táskámból és megnéztem. – Lovaglás lesz! – gyors titokban még megnéztem lesz ezen a lovaglás után órám? Sajna lesz majd Terepgyakorlat. Na de, hogy az mi a lószart takar (csak hogy ironizáljak a lovaglás órával.) nem tudom. Minden esetre inkább nem mondtam, hogy lesz még utána órám. – És neked? – csábosan elmosolyodott.
- Nekem is! – erre már én is mosolyogtam.
- Nos, akkor, ha akarod, eléd megyek és elkísérlek a lovardához.
- Oké! A 23-as terembe leszek.
- Ok! Akkor én megyek is. – pillantott el a fejem mellet. – Majd talizunk! – dobott meg egy mosollyal.
- Okés. Szia! – Ezután megfordult és elment. Én is indulni akartam, amikor megláttam miért is siettet annyira Ed. Legalább is azt hiszem! Bár lehet, hogy tévedek.
- Szia, Erik!
- Szia Nessie! Mehetünk Törire?
- Jah persze menjünk! – már vagy két perce mentünk, mikor eszembe jutott. – hé, amúgy neked nem tesi órád lesz?
- De!
- Akkor meg miért engem kísérgetsz, amikor már – pillantottam az órámra – bemelegítened kéne?
- Hát majd gyorsan öltözök! De el akartalak kísérni. Nehogy nekem eltévedj! – pöckölte meg az orrom.
- Hé, ez nem vicces! – morogtam.
- De az! Csak nem neked! – nevetett. Idő közben megérkeztünk a teremhez.
- Hát akkor, köszi, szépen, hogy elkísértél és, hogy miattam késel az óráról. De van egy jó hírem is!
- Mi az?
- Hát Töri, után nem kell értem jönnöd és így hamarabb lelépned Tesiről.
- Miért?
- Hát mert lovaglás órám lesz. És Ed -nek is az lesz így azt beszéltük, meg hogy majd ő jön értem.
- Ja, értem. – komorodott el az arca.
- Szóval most… szia!
- Persze szia! – és sietős léptekkel elrohant. Szeretem volna azt hinni, hogy azért siet, hogy az órára oda érjen, de valahogy éreztem, hogy nem így van! Bántott a dolog mivel úgy éreztem miattam bántódott meg. Vagyis inkább azt, hogy én bántottam meg. De nem igazán tudom, hogy mivel.
Miközben ezeken a cseppet sem szívderítő gondolatokon filóztam, bementem a terembe és leültem a leghátsó padba. Szerencsémre ez az órám senkivel sem közös a bandából. Így a nélkül gondolkodhattam a fiúkon, hogy bárki megzavart volna. Még az sem tűnt fel, hogy bejött a tanár az meg aztán, hogy elkezdődött az óra. Így majdnem szívrohamot kaptam, amikor megszólalt a csengő, jelezve hogy vége az órának. Teljesen le voltam döbbenve. Nem emlékeztem semmire az órából. Sőt annyira le voltam maradva, hogy még elő sem szedtem a könyveimet. Mondjuk, így legalább nem kellet azzal vesződnöm, hogy elpakoljam őket. Jah, persze legyünk optimisták. Mintha az olyan könnyű lenne. Fogtam a táskámat és kimentem a teremből. Mikor kiértem Ed már ott volt és rám vigyorgott.
- Szia!
- Szia Ed! – köszöntem majd elindultunk.
- Milyen volt az órád?
- Jaj, ne is mond majdnem szívrohamot kaptam, amikor megszólalt az a rohadt csengő!
- Nahát, tényleg? Ilyen érdekfeszítő volt az óra, hogy még az időérzéked is elment?
- Ha az lett volna! –pufogtam. – Azt sem vettem észre, hogy elkezdődött az a kiaszott előadás. Úgy telt el az egész, hogy én odáig nem jutottam, hogy kivegyem azt a nyomi könyvet a táskámból. Azt sem tudom nő vagy férfi ezen a tanár, aki tartotta!
- Azta az komoly! – nevetett.
- Az volt! De mond csak milyen ez a lovaglás óra?
- Tudsz lovagolni?
- Igen, tudok. – hál Istenek hogy Rose elvitt ilyen programokra. Na meg persze Jake-n is sokat farkasogoltam. De az már a múlt kár rajta rágódni.
- Akkor jó! Arról szól az egész… - és így tovább sorolta és sorolta, hogy miket csinálunk miegymás. Én csak értelmetlenül Hümmögtem és bollógadtam. Majd megállt és odafordult felém, milyen a szemembe nézet. Hirtelen olyan gondolat úszott az elmémbe hogy talán meg fog csókolni. És hogy őszinte legyek hiába hogy egész Töri óra alatt rajtuk rágódtam nem jutottam közelebb a ketteshez. Maradtam az egyesen! Valószínűleg látta a szemembe a tanácstalanságot így végül elfordul és így szólt.
- Itt is vagyunk! Üdv a Lovardában!
Hatalmas épület volt. Rengeteg boksz-al, legalább negyven vagy inkább ötven ló volt. Láttam sok szertárt ahol a lovak felszerelései voltak. Volt nem messze tőlem egy csigalépcső sor, ami az emeletre vitt. Gondolom, arra lakhat a gondnok vagy (ennyi ló mellé) gondnokok. Messzebb a boksz-ok mögött láttam egy társalgó félét ahol több diák is beszélgetett. Illetve nem sokkal messzebb két ajtót ezekkel a feliratokkal; Női öltöző és férfiöltöző.
A Lovarda, ahogy én láttam teljes egészében fából volt (ha leszámítjuk a lovakat).
- Ez hatalmas! – adtam szót csodálatomnak.
- Bizony az! Gyere, menjünk, bemutatlak a többieknek.

Az élet család nélkül 5. fejezet.

Sziasztok! Nos bocsika hogy megint ilyen sokká tartott az új fejezet! Esküszöm hogy mindig időben megírom de álltalában nem jutt időm legépelni mert mindíg valami mást kell csinálnom. Például tételeket kidolgoznom! Pedig elhihetitek hogy sokkal szivesebben írok nektek fejezettet mint azokta a nyomi tételeket tanuljam! :) De ez van! :( Ha majd vége lesz ennek az egész éretségi időszaknak meg aztán remélhetőleg a sulinak is! :D Akkor már sokkal gyakrabban lesz új! Sőt most ünnepélyesen megígérem hogy amint elkezdődik a nyári szünet minden hétten legalább egy új fejezett lesz mind a két meriből! :D:D Remélem ezzel ki tudlak titteket engeztelni a mostani sok késésért! :)
Na de nem húzzom itt az időt! Inkább hagylak titteket olvasni!
Jah és légyszi kommizatok! :D :D (esteklem) :) Puszika!




Az élet család nélkül.

5. fejezet.

Cikis helyzetek! :P

Miután befejeztünk az ebédet, ahol magamat is meglepve nem kezdetem el bukó módon kérdezősködni, hogy miért vannak ilyen rosszban a fiúk. Na, ja, lehet, hogy az egyetem felnőtté tesz? Kizárt! Inkább csak Erik van rám jó hatással. Legalábbis kelő kép lefoglalja a gondolataimat az, hogy őt elemezgetem, hogy nem igazán jut időm bunkónak lenni. Vagy kit tudja. Minden esetre most épp Fizikára tartok. Sajna ez az óránk nem közös Erikkel. Viszont mint most kiderült Edward-al igen. Szóval lehet, hogy a végén mégis tapintatlan leszek, mert kizártnak tartom, hogy 45 percen keresztül kibírjam, hogy ne faggassam úgy, hogy mellettem ül. Igen bizony azt mondta, hogy szívesen mellém, ha nem baj. Én csak bólogattam, mint a bólogatós kutya a kocsi hátsó ülésén. Szóval most hogy beértünk a terembe és letetünk a táskákat meg minden már nem birok magammal.
- Ed?
- Igen?
- Nagyon bunkó vagyok, ha megkérdezem, miért vagytok „rosszban a tesóddal”?
- Ha azt mondom igen. Az változtat valamin?
- Most hogy mondod nem! – ráztam a fejem. – Így is úgy is kifaggatlak! – mosolyogtam ördögien. Mire felemelte mind két kezét majd elmosolyodott. Meg kellet állapítanom, hogy nagyon is helyes és nem csak a mosolya, hanem ő maga is.
- Hát akkor mindent beválok. Csak arról van szó, hogy régebben igazi ikrek voltunk. Érted mindent együtt csináltunk meg ilyenek. De aztán összejött Anna -val. Így felvételt nyert a „bandába” azóta pedig nem szól, hozzám nem jön oda semmi. Gondolom Hella „megparancsolta” neki hogy ne merjen szóba állni velünk, ha csak nem fikázzik. Ezért vagyok kibukva egy csajért dobot el engem, a barátait meg az a 18 évet, amit együtt töltöttünk. Tudom, ez most érzelgősen hangzik, de mi nagyon jobban voltunk és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egyik napról a másikra, eldobja mindezt.
- Nem vagy érzelgős! Már, mint nem hangzik csöpögősnek.
- Jah persze mert ez már folyós. – nevetett.
- Nem komolyan, szerintem pont hogy klassz hogy így összetartoztatok viszont szar, hogy csak így eldobott.
- Jah de most komolyan te érted? Már, mint őt hogy miért csinálta? Meg tudod érteni?
- Khmm… hát izé…
- Mert én nem! – vágta rá hevesen!
- Én viszont igen! – nos, hát igen van a lelkemnek egy vitafan manócskája, aki imád ráugrani minden olyan témára, amire ellent lehet mondani. De ha nem is lenne ez a kis manócska, akkor is így válaszoltam volna.
- Tényleg?
- Igen!
- Hogy, hogy, hogy?
- Mert tudod én is hasonló dolgot tettem. – hajtottam le a fejem. Nagyszerű most mondhatom el az egészet. Amúgy nem azt terveztem, hogy én faggatom. Na, szépen vagyunk. Ha egyre puhányabb leszek.
- Mit? Mit tettél? – kerekedett el a szeme.
- Én nem… nem úgy jöttem el otthonról. Hanem írtam egy búcsúlevelet és elszöktem, hogy úgy mondjam. Otthagytam a testvéreimet, a szüleimet a nagyszüleimet illetve a legjobb barátnőmet egyetlen szó nélkül. Felmarkoltam a pénzem a cuccaim és kész el is jöttem.
- Ó! … Ez, ez komoly? Te… tényleg elszöktél meg minden és semmit nem is mondtál?
- Nem! Nem mondtam!
- És nem bánnod? Nincs bűntudatod? Vagy nem hiányoznak?
- Nem bánnom! Nincs bűntudatom se jobb nekik nélkülem hidd el azt nem mondható el miért, de nem maradhattam ott. És de minden nap hiányoznak de… de nem bánnom a döntésem!
- Aszta! Nagyon határozott vagy! És mond csak mikor mész majd vissza úgy értem látogatóba vagy valami?
- Nézd Ed! Én nem megyek vissza többet. – suttogtam.
- Mi? Nem hallom!
- Nem megyek vissza!
- Még mindig nem hallom! – pedig de láttam, rajta hogy halja, csak nem hiszi el.
- ÉN NEM MEGYEK VISSZA SOHA, DE SOHA TÖBBET! ÉRTED? – ordítottam már. Nagyon érzékeny területre lépet nekem pedig gyengék az idegeim. Ez van, gyorsan kapok dührohamot.
- Oké! Értem, vagyis nem, de mindegy! Vagyis nem mindegy! Hogy, hogy nem mész vissza! Hisz a családod vagy nem?
- De!
- Akkor?
- Mi mások vagyunk és kész! Nem akarok róla beszélni soha többet!
- Jó! – morogta!
Ezek után nagyon sokáig nem szóltunk egymáshoz. Csak próbáltunk úgy tenni mintha nagyon lekötne bennünket a Miss. Flactor (a fizika tanár) magyarázata. Bát engem, egy cseppet sem kötött le hogy a graviton milyen egy eget-földet rázó csoda! Ugyan is, ami engem illet én már három évesen kibeszéltem az említett témát Carlisle -vel. Tiszta uncsi. Ugyan akkor viszont azt sem akarom, hogy megint a családomra terelődjön a szó. Egyáltalán nevezhetem még őket a családomnak? Hiszem már nem vagyon ott velük, és ha rajtam múlik nem is megyek vissza. Sőt már a Cullen nevet sem viselem. Szóval hivatalosan is kihirdetem, hogy nem, nincs jogom őket a családomnak nevezni! De attól még annak fogom nem igaz? De! Akkor ez már megint tök flöss gondolkodás volt. Jah. Á megörít Ed ezzel az állandó ficánkolással is mellettem. Legyen akár hova is fog vezetni ez a beszélgetés akkor sem hagyhatom, hogy ez így maradjon.
- Nézd, sajnálom! Csak érzékenyen érint a téma! Még nem dolgoztam fel teljesen.
- Megértem! – enyhültek meg a vonásai. – Szóval valójában mit köve tél el?
- Hogy érted?
- Hát, amiért felbosszantottad a családod és végül eljöttél? – hogy mi? Felbosszantani? Én? Már majdnem leüvöltöttem a fejét hogy honnan a francból szedte ezt az elmebeteg gondolatot. Amikor beugrott, hogy milyen jó kis fedő sztori lehetne bel öle. Hogy egy szegény lányt valami kis semmiségért leszidják és megalázák a gazdag arisztokrata szülei. Király! SZU PIKA vagy Ed! Nos, már csak valami jó kis csíny kell.
- Hát tudod! Az úgy volt…- próbáltam elhúzni a szavakat, hogy hihetőnek tűnjön. – hogy én elmentem egy buliba ahova Apám nem engedett el. Mert hát tudod, ő elégé maradi mondjuk nem csoda hisz arisztokrata, de akkor is. Na de mindegy szóval annak ellenére, hogy nem engedett el én mégis megszöktem és elmentem. És hát a lényegre térve elégé ittas állapotban vittek haza. Readásul a poén az, hogy nem is a saját kocsimmal mivel azt a buli alatt valaki ellopta. – mosolyogtam. – De ha mindez nem lett volna elég. Itt az ok, ami végképp kicsapta a biztosítékot. Mivel megjelent másnap egy cikk rólam ahol inulimált állapotban smárolok valami Hollywoodi, botrányos előéletű sztárocskával. De ami a legdurvább, hogy amúgy én erre nem is emlékszem! – kacagtam fel annyira jó volt ez a sztori. A baj csak az, hogy mivel épp Fizika óra volt a nevetés miatt mindenki rám nézet. És ezzel között a kutakodó pillantások között volt a tanárnő igen csak rosszalló pillantása is.
- Miss.…
- Miss. Mason! – segítettem ki.
- Miss. Mason megosztaná az osztállyal is mi olyan mulatságos? – gúnyolódott. Mire én gyorsan végig néztem a táblán hátha találok valami hibát.
- Persze! – vigyorogtam. Nem is kellet, keresnek egyenesen kibökte a szemem az, az óriási baklóvés, amit ejtett. – Tanárnő nagyon rosszul tetszik ezt levezetni. Gondolom nem az a szakterülete már, mint a részecske fizika. – mosolyogtam lenézően.
- Nem valóban nem ez a szakterületem. Miért talán magának az? De amúgy is mi az, amit ennyire lerontottam? Ha kérhetem, megosztaná velem is. Mert én nem veszek észre semmit! – nézet végig a táblán.
- Szóval az állítás, amit a tálára felírt továbbra is feltartja?
- Természetesen igen!
- Hát akkor sajnálom! De Egy; a gravitontont még nem sikerült kimutatni, csak elméletek vannak róla. Kettő; De ha létezik is, akkor is tömegtelenek kell lennie ahhoz, hogy az előbb elittett elméleteknek megfeleljen. – sóhajtottam.
- Na de kérem Kisasszony! – hápogta.
- Ha nekem nem hisz Hölgyem! – ha már magázódunk. – Akkor nézze meg nyugodtan az Akadémiai Lexikon erre vonatkozó részét. Higgyen nekem ott is ez lesz majd.
- Tudja mit rendben! Utána fogok nézni a témának! Addig is az órának vége!
Összepakoltam a cuccaimat majd kimentem a teremből, hogy a történelem órámra keresem meg a termemet. De akkor azonban valaki elkapta a vállamat és meg akart fordítni. Én azonban ösztönösen átdobtam a vállam felet, mielőtt felfoghattam volna, hogy mit csinálok. Ugyan is, aki megfogta a vállam Ed volt. Amint földet ért már rohantam is hozzá.
- Jaj, Istenem Ed! Ne haragudj. Csak rossz szokás. Bocsika! Jól vagy? Eltört vagy fáj valamid? – sipákoltam.
- Nem azt hiszem, jól vagyok! Bár egy szájból szájba lélegeztetésben benne vagyok! – mosolygott.
- Bunkó! Én itt aggódom érted! Te meg kikezdesz velem? Na, szép. – mosolyogtam én is. – A jelek szerint rád férne még egy padlóba döngölés.
- Jaj, azt inkább kihagynám! – próbált meg felkelni.
- Várj, segítek! – miután sikerült felállítani megvizsgáltam. Szerencsére tényleg nem volt semmi komolyabb baja kivéve hogy kék és zöld volt a háta illetve hogy…
- Jézus! Örök időkre itt fogsz maradni a suliban! – mutattam a padlóra – vagy legalább is egy részed. – mivel tökéletesen kirajzolódott az alakja a padlón. Na, ennyit arról, hogy nem volt olyan erős az a dobás.